A körülményeket legyőzte, de a franciáktól nagyon kikapott a válogatott

Nagy vereséggel zárta Franciaországban a magyar férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki selejtezők második körét, de a 81-40-es kudarc nem befolyásolta a sorsát. A körülmények a magyar csapat ellen voltak, amely fáradtan és erőtlenül játszott, és a találkozó derekán az ellenfél 39-2-es rohanást tudott csinálni ellene. A válogatott ettől függetlenül már továbbjutot, és 9 pontot visz magával a harmadik körbe.

2022. 07. 04. 22:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem így szokás készülni egy világbajnoki selejtezőre, ám a szükség mindig nagy úr. Jelenleg az európai repülési káosz, amely teljesen felborította magyar férfiválogatott programját, terveit, konkrétan az utazását a franciaországi Mouilleron-le-Captifba-be. Vasárnap nem tudott elutazni, ezért a meccs napján, hétfőn reggel hatkor indult el a kecskeméti edzőtáborból, majd hosszú út után csaknem délután öt órakor landolt Nantes-ban, és onnan ment tovább a mintegy hatvan kilométerre fekvő kisvárosba, a mérkőzés helyszínére.

 

 

Még szerencse, hogy ez a franciák elleni vb-selejtező nem sokat számít, bár így sem kellemes kiállni úgy az olimpiai ezüstérmes otthonában, hogy a csapat éppen csak megérkezik a bemelegítésre, ráadásul pihenés nélkül. Ezért nagy szerencse, hogy ez a találkozó magyar szempontból nem számít, mert pénteken a portugálok legyőzésével már megszerezte a selejtezők harmadik körébe való továbbjutást jelentő harmadik helyet, azzal pedig, hogy Montenegró nyerni tudott Franciaország ellen, az is eldőlt, hogy másodikok nem lehetünk.

Számunkra jóval izgalmasabb volt az F csoport két mérkőzése, illetve annak a végső sorrendje, mert a magyar válogatott onnan kap három ellenfelet a harmadik körben, és egyáltalán nem közömbös, hogy melyik hány pontot hoz magával. A képlet a kezdések előtt roppant bonyolult volt, alakulhatott a helyzet számunkra kedvezően és balszerencsésen is.

 

Fotó: fiba.com

Ami a saját meccsünket illeti, Ivkovics Sztojan nem vitte magával a fáradt Ferencz Csabát és Váradi Benedeket és a gerincműtétje után csak fokozatosan terhelhető Eilingsfeld Jánost sem. Bár a franciák korábban megnyerték a csoportot, és NBA-, valamint Euroliga-játékosaival esélyesebbek voltak, zsúfolásig megtelt a Vendéspace nevű multifunkcionális létesítmény ötezres sportcsarnoka az amúgy ötezres városban...

Sajnos a magyar válogatott átmentette a pocsék dobóformáját a pénteki, portugálok elleni meccsről. Támadásban így roppant nehéz dolgunk volt, mert a betörések megtörtek a magas és erős védőkön, a távoli kísérletek nem értek célba, így érthető volt, hogy az elő negyedben mindössze 11 pontig jutottunk el. A franciák sem brillíroztak a maguk 15 pontjával, ezt a különbséget a már említett fizikai fölénnyel alakították ki. A második játékrész már jobban sikerült az ellenfél térfelén: Vojvoda Dávid kétszer, Pongó Máté és Mikael Hopkins egyszer-egyszer betalált a triplavonal mögül, ám kimaradtak jó lehetőségek, a házigazdák pedig sok könnyű kosarat szereztek közvetlenül a palánk alól, és 39-25-ös vezetésükkel ért véget az elő félidő.

 

Fotó: fiba.com

A második kifejezetten csúnya lett. Az erejével elkészül magyar csapat képtelen volt a gyűrűbe találni és jól védekezni is, a franciák még a szünet előtt három perccel 30-25-re vezettek, a fordulást követően hat perc alatt ez 56-25-re változott, azaz kilenc perc alatt csináltak egy 26-0-ás rohanást… A harmadik negyedet 29-2-re nyerték, ami nem igényel kommentárt… Csak a különbség lehetett kérdéses, állt a zászló a nagy vereségre, tulajdonképpen csak egy csapat volt a pályán – a pocsék negyedik negyedben egy sem –, és 81-40 lett a vége a hazai csapat javára.

Az F csoportban nem alakultak kedvezően az eredmények, Csehország meglepetésre 83-72-re legyőzte idegenben Litvániát, Bosznia-Hercegovina pedig egy utolsó msodperces triplával nyert otthon Bulgária ellen, és így mindegyik a magyar válogatottal megegyező pontszámmal, 9-9 ponttal kezdi majd meg a világbajnoki selejtezők harmadik körét, Litvániának 11 van, a franciák is 11-et hoznak magukkal, Montenegró pedig 10-et.

Ivkovics Sztojan, szövetségi kapitány: – Ezen a mérkőzésen a legfontosabb célunk az volt, hogy senki se sérüljön meg, és ezt elértük. A szünetig ott voltunk a franciák nyakán, nem játszottunk jó, de tartottuk velük a lépést, azután viszont teljesen lemerevedtünk, többeknek szinte futni sem maradt erejük. A meccs napján utazni és szinte a kezdésre beesni nem segíti a felkészülést, de szerencsére ez a vereség és a különbsége semmit sem befolyásolt. Ott leszünk a selejtezők harmadik körében, ez volt a cél a sorozatban.

 

Világbajnoki selejtező, második kör, 6. forduló, E csoport: Franciaország–Magyarország 81-40 (15-11, 24-14, 29-2, 13-13), a csoport végeredménye: 1. Francaország 11, 2. Montenegró 10, 3. Magyarország 9, 4. Portugália 6.

Borítókép: Vojvoda Dávid is sokat szenvedett ezen a mérkőzésen (Fotó: fiba.com)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.