Magyarországon gyilkolhatott néhány éve a szlovák alvilág

A rettegett felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos bandájának tagjaival ölethették meg pár évvel ezelőtt azt a két Győr környéki strómant, akiknek a holttestét a mai napig nem találja a rendőrség – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. A bűnügy előzménye egy milliárdos áfacsalási botrányhoz köthető, aminek hátterében gazdag vállalkozók álltak. A hatóság gyanúja szerint az ismertségi körükbe tartozott az a két férfi, akiket felhasználtak a milliárdos bizniszhez, majd meggyilkolták őket, maradványaikat pedig eltüntették. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt nagy erőkkel nyomoz.

Pámer Dávid
Forrás: Mediaworks-Hírcentrum2022. 08. 11. 16:11
null
Nagykanizsa, 2022. május 20. Egy ház udvarába csapódott, összeroncsolódott személyautó Nagykanizsán a Dózsa György utca és a Magyar út keresztezõdésében 2022. május 20-án. Az autós elõzõleg összeütközött egy motorossal, majd a helyszínrõl elhajtott. A motoros életét vesztette a balesetben. MTI/Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feltörekvő, gazdag, a szürkezónában mozgó üzletemberek, kamucégek, csaknem egymilliárdos költségvetési csalás, meggyilkolt és eltüntetett strómanok. Mindez nem Kolumbiában vagy valamelyik dél-amerikai országban, hanem néhány évvel ezelőtt Magyarországon történt, amennyiben beigazolódik a rendőrség gyanúja. A történet szálai egészen 2013-ig, egy Győr környéki bűnbandáig vezethetők vissza, akkorra datálható ugyanis az a gazdasági bűncselekmény, ami már négy éve bírósági szakban van, és ami miatt a gyanú szerint legalább két embernek meg kellett halnia.

Ami az ügy gazdasági szálát illeti, abban a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség 2018 tavaszán emelt vádat két vállalkozó ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt.

Az eljárásnak van még két szereplője, két stróman, őket az ügyészség közokirat-hamisítással vádolta meg. Az elsőrendű vádlott ugyanis 2013-tól kezdődően pénzért arra vette rá a két férfit, hogy cégeket vegyenek a nevükre, illetőleg cégeket alapítsanak, melyekben a valóságban tényleges tevékenységet nem végeztek.

A fővádlott – a számla bruttó értékének öt-tíz százalékának megfelelő összegért – számlákat állított ki, illetve állíttatott ki az időben egymást követő cégek mindenkori ügyvezetőivel. A folyamat úgy zajlott, hogy a vádemelést ebben az ügyben elkerülő „megrendelő” az elsőrendű vádlottal közölte, hogy milyen termékről, szolgáltatásról, milyen összegben és dátummal kell a számla, majd a „megrendelő” elutalta az elsőrendű vádlott által megadott cég számlájára a számla összegét, amit az elsőrendű vádlott utasítása alapján az adott cég ügyvezetője a bankban felvett, majd átadott az elsőrendű vádlottnak, amiből ő levonta a saját „jutalékát”, a többit pedig visszaadta a „megrendelőnek”. A folyamatban több, ténylegesen a fővádlott, a cégnyilvántartás szerint azonban más által irányított cég vett részt, melyekkel az elsőrendű vádlott 2013-ban repceolaj-kereskedelemhez kapcsolódóan hozott létre számlázási láncolatot. Az értékesítési folyamat a valóságban azonban nem a számlákon szereplő felek között zajlott, az államot ért kár milliárdos nagyságrendű.

A vádirat arra is utalást tett, hogy nemcsak a harmad- és negyedrendű vádlottak alapítottak kamucégeket megbízóik utasítására, hanem a bűncselekményben több más személy is részt vett. Ezt igazolja, hogy a Mediaworks–Hírcentrum információi szerint három éve olyan adatok jutottak a rendőrök birtokába, hogy a vádlottak ismertségi körébe tartozó két strómant is megölhették, a holttestüket pedig eltüntették, emiatt a Petőfi Attila vezette Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály 2019 nyarán nyomozni kezdett. Miután 2021 elején a Petőfi-féle főosztályt megszüntették, az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át. A nyomozás állásáról érdeklődtünk az ORFK kommunikációs osztályánál, tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az NNI több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Hozzátették azt is, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem adhatnak. Úgy tudjuk, a hatósághoz olyan információk is befutottak, hogy a két stróman azután halt meg, hogy 2013 novemberében megbízóik részére több százezer eurót vettek fel. A Mediaworks–Hírcentrum értesülései szerint azt is megsúgták a rendőröknek, hogy a két „fehér lóval” a korábban a Sátor Lajos-féle bandához tartozó emberek végezhettek.

Sátor Lajos Szlovákia egyik legrettegettebb és legkegyetlenebb maffiavezére volt, akit a dunaszerdahelyi mészárlás megrendelőjének tartanak a hatóságok: 1999. március 25-én a hírhedt Fontana bárban rendőrségi akciónak álcázva kommandósnak öltözött bérgyilkosok több mint száz lövéssel kivégezték a rivális banda, a Pápay klán tíz vezetőjét. 

A dunaszerdahelyi vérfürdőt követően Sátorék átvették a dél-szlovákiai régió ellenőrzését. Sátort 2010 decemberében végezték ki saját emberei, igaz, holtteste a mai napig nem került elő. Az, hogy a Sátor-féle bandától nem áll távol a strómanok likvidálása, a hírhedt felvidéki maffiaperekből is világosan kiderült. Az ott kipakoló – 2016-ban rács mögé került – vádlottak és tanúk egyöntetűen állították: bérgyilkosságokat követtek el, strómanokat és kényelmetlen tanúkat végeztek ki, akik vallomást tehettek volna a rendőrségen a különböző életellenes és gazdasági ügyekben. A Sátor-banda tagjai likvidálták például Alsóhatár volt polgármesterének, illetve fiának ellenségeit és strómanjait.  A gyilkosságok egy részét rendőregyenruhába öltözve hajtották végre, ellenőrzést színlelve állították meg áldozataikat. Az egyik áldozatot például a Sátor klán egyik tagja tulajdonában lévő csárdába vitték, megbilincselve órákon át fogva tartották, majd egy kiásott sírhoz vitték és megfojtották. Vallomásokból az is kiderül, hogy a szlovákiai maffiózók olyan hajléktalanokat is eltüntettek, akiknek előzőleg a személyi okmányait és adatait cégek alapítására használták fel. Miután az áfacsalásokkal hatalmas összegeket vágtak zsebre, csődöt jelentettek, a strómanokat pedig agyonlőtték.

Visszatérve a győri ügyhöz, az még kérdés, hogy bérgyilkosság történt vagy a fent említett gazdasági bűncselekményből a felvidéki maffiózók is részesültek, és saját döntés alapján ölték meg a feleslegessé vált, esetleg kipakolni akaró vagy a pénzzel elszámolni nem tudó strómanokat.

Megjegyzendő, hogy nagy valószínűséggel az utóbbi miatt kellett meghalnia az ismert MTK-focistának, Katzenbach Imrének.

A rendőrség tavaly májusban fogta el a 2009-ben „eltűnt”, majd tizenegy évvel később kiásott Katzenbach két feltételezett gyilkosát, valamint az emberölés felbujtóját is. Utóbbi férfi, H. László a 2010 előtti időszakban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető gazdasági büntetőügy egyik érintettje volt. Az Eclipse-vezetők strómanjának tartott Katzenbach a vád szerint ötszázmillió forinttal meglopta főnökeit, illetve ki akart pakolni az általa tudott bűncselekményekről, ezért eldöntötték, végeznek vele.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Varga György)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.