idezojelek

Lajos odaföntről

A politikának is megvannak a maguk kétségbeejtő figurái. Például Bokros Lajosunk, aki emlékezetes csomagjával szerezte meg a köz utálatát.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

A politikának is megvannak a maguk kétségbeejtő figurái. Itt van mindjárt Bokros Lajos, aki több évtizede abban a meggyőződésben nyilatkozgat, hogy kikerülhetetlen tényező, akit a Jóisten is megmondóembernek teremtett. Lajosunk emlékezetes csomagjával szerezte meg a köz utálatát még Horn Gyula minisztereként. (A legendás pakk lényege: elvenni a szociális juttatásokat a néptől, majd jót kacagni rajtuk.) Ennek dacára képtelenség haragudni Lajosra, mert színt visz ebbe a rút, civakodó világba. Ha megjelenik valahol, azt ma is úgy teszi, mintha leszállt volna odaföntről. Miután csomagtalálmányát az Alkotmánybíróság szőröstül-bőröstül megsemmisítette, darabig nyoma veszett, csak a 2010-es választás előtt merészkedett elő. Az MDF eltévelyedett frontasszonya, Dávid Ibolya elnök asszony uniós politikust csinált belőle, sőt miniszterelnök-jelöltté is tette. Nyerni ugyan nem nyert, ellenben megszűnt a párt – függetlenül ettől, darabig milliós pénzért még kint üldögélt a brüsszeli parlamentben. (Persze a túloldallal szavazott.) Egy ízben a főpolgármesterségért is ringbe szállt, de padlót fogott.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár állapota azóta tovább romlott, azóta is rendszeresen porondra kéredzkedik, nem zavarja, hogy rajta röhög a komplett publikum. Minap például az ATV-ben és a megszüntetett Klubrádióban szörnyülködött a magyar gazdaság helyzetén. „Nem érdemes külső tényezőkre kenni azt a rettenetes romlást, amelyet a nemzeti szégyen kormánya hazánkra és társadalmunkra mér” – szavalta Lajos, majd közölte, hogy a rezsicsökkentés káros, a benzinársapka fölösleges, a tizenharmadik havi nyugdíjat pedig sürgősen el kell törölni.

Hát így van most szegény. Ellenben nem harap.

Borítókép: Bokros Lajos (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.