Csak két úszónk indul a vb-n, beláthatatlan károktól is tartanunk kell

Ma elnökségi ülést tartott a Magyar Úszószövetség (MÚSZ), amelyen elfogadták a nyári világversenyekről készült kapitányi beszámolókat, illetve azt a javaslatot, hogy ezúttal „minicsapat” vesz részt a decemberi, melbourne-i rövid pályás világbajnokságon. A vb-n csupán Szabó Szebasztián és Jakabos Zsuzsanna képviseli a színeinket. A grémium hosszabban foglalkozott a következő hónapok legégetőbb gondjával, az uszodák nyitvatartásával.

Magyar Nemzet
Forrás: MÚSZ2022. 09. 28. 17:11
null
Budapest 20220619 Úszás Vizes VB Szabó Szebasztián 50m pillangó döntő Foto Szabó Miklós Nemzeti Sport Fotó: Szabó Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elnöki beszámolójában Wladár Sándor röviden összefoglalta az elmúlt hónapok történéseit, kiemelve, hogy a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA minden idők legjobb világbajnokságának minősítette a júniusi budapesti eseményt, amiért külön köszönetet mondott a szervezőbizottság tagjainak.

– A nyári viadalokon kifejezetten jól szerepeltünk, különösen az utánpótlás-versenyeken, hiszen a junior Európa-bajnokságon elsők, a világbajnokságon másodikok lettünk az éremtáblán, a nyílt víziek szintén első helyen végeztek, ilyenre szerintem még nem volt példa, azaz nyugodtan kihúzhatjuk magunkat – szögezte le Wladár Sándor.

A MÚSZ elnöke ugyanakkor rögtön figyelmeztetett: miközben az eredmények elsőrangúak, a következő időszak rendkívül nehéznek ígérkezik.

– Szerintem a magyar sport a rendszerváltás óta a legnagyobb kihívás előtt áll a teljesen elszállt energiaárak miatt. Rengeteget kell dolgoznunk, lobbiznunk, hogy az uszodák nyitva maradjanak. És látjuk, hogy ez miért életbevágó: a Covid-lezárások miatt mára a cápakorosztályban harmadannyi versenyző maradt, mint a megelőző években. Ha most is hasonló helyzet alakulna ki, az hosszú távon beláthatatlan károkat okozna a magyar úszósportnak – jelentette ki a MÚSZ elnöke.

Wladár Sándor arról is beszélt, hogy az edzőtáborozás, a versenyeztetés területén is újfajta támogatási rendszer kialakítása van napirenden.

– Teljesen elszálltak a repülőjegyárak, a szállásköltségek, az árfolyamok, csak a három fő világverseny, Róma, Lima és Seychelles több mint százmillió forintba került. Az elnökség bölcs döntésével igyekszünk egy olyan szisztémát kidolgozni, hogy a válogatottak, az utánpótlás érdeke ne sérüljön.

Rómában a felnőtt Eb-t, Limában a junior vb-t, a Seychelles-szigeteken a korosztályos nyílt vízi világbajnokságot rendezték.

Igaz, hogy ezúttal nem veszünk részt nagyobb csapattal a decemberi, melbourne-i rövid pályás vb-n, de ezt nem a spórolás jegyében javasolta Sós Csaba szövetségi kapitány.

– Ha kimennénk, akkor az akklimatizáció tizenegy nap lenne, egy hét a verseny, utána visszaakklimatizálódás egy hét, rögtön jön karácsony, azaz kiesne négy-öt hét, márpedig, ismerve a versenynaptárt, hogy 2024-ben februárban is lesz vb, ez az utolsó nyugodt felkészülési időszak, amikor olyan munkát lehet végezni, amivel szintet lehet lépni – szögezte le a szakvezető.

A kapitány hozzátette, két specialistától, Szabó Szebasztiántól és Jakabos Zsuzsannától nem kívánta elvenni az indulás lehetőségét, annál is inkább, mert a FINA két úszónak és edzőnek fedezi az utazási és kint tartózkodási költségeit.

A MÚSZ a tájékoztatásában kitért rá, hogy az ülésen – reflektálva Wladár Sándor felvetésére – az elnökség hosszabban foglalkozott a következő hónapok legnagyobb kihívásával, az uszodák nyitvatartásával. A MÚSZ naprakész információs bázisában az ország összes uszodája szerepel – eszerint körülbelül ötven százaléknál vehető biztosra, hogy nem zár be, a másik felénél a fenntartók ezután hoznak döntést.

Szita Károly kaposvári polgármester, az elnökség tagja a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként rövid összefoglalót adott arról, milyen húsba vágó dilemmákkal néznek szembe a települések, ugyanakkor hangsúlyozta, az önkormányzatok többsége elkötelezett amellett, hogy a létesítményeket a lehető legtovább nyitvatartsák.

Szentpáli Gábor, a BVSC ügyvezető elnöke a Szőnyi úti létesítmény gazdájaként néhány döbbenetes adatot osztott meg a jelenlévőkkel, illetve rövid áttekintést adott arról, hogy megfelelően képzett és tapasztalt üzemeltetési csapattal rendkívüli megtakarítások érhetők el. 

Mint mondta, a BVSC-ben nyolcszázezer kilowattóra áramot fogyasztanak egy évben, miközben akad olyan vidéki uszoda, amely feleakkora, és mégis 1,4 milliót „eszik meg”, holott nincsenek nagy titkok, csak nem mindig a kézikönyv szerint kell haladni, hanem a józan észre hallgatni. A MÚSZ mindenesetre hamarosan egy útmutatót állít össze arról az uszodák üzemeltetőinek, melyek a legfontosabb lépések, amellyel jelentősen csökkenthető az energiafelhasználás anélkül, hogy az a sportolás minőségének romlását eredményezné.

Török Enikő, a sportszakmai csoport vezetője mindehhez annyit tett hozzá, hogy folyamatos az egyeztetés a sportállamtitkársággal, a régióvezetőkkel, illetve a Magyar Vízilabda-szövetséggel – a cél az, hogy a régióközpontok uszodái mindenképp maradjanak nyitva, és hogy sem a klubokban folyó szakmai munka ne szenvedjen kárt, sem az Úszó nemzet programban érintett gyermekek úszásoktatása ne szakadjon félbe.

Borítókép: Szabó Szebasztián elutazik Melbourne-be (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.