Karácsony beismerte, szemétkáosz fenyeget Budapesten

A katasztrófavédelemhez fordult a főpolgármester, azt kéri, vegyék át tőlük a feladatukat.

2022. 10. 06. 8:44
null
20211010 Budapest Kormányváltó nagygyűlés fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Karácsony Gergely főpolgármester Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudja ellátni a szemétgyűjtési feladatait a főváros, 

Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Nemzet értesülései szerint a katasztrófavédelemhez fordult, szedjék össze ők a budapestiek szemetét. 

Budapest vezetője szerint közegészségügyi veszélyhelyzet fenyeget, amennyiben nem viszik el a szemetet, erre azonban a fővárosi cég, az FKF jelenleg nem alkalmas. 

– Budapest területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) munkavállalói a tegnapi napon a társaság egyik telephelyén, ma pedig mindegyik ezzel foglalkozó telephelyén a munkát – a járművek állítólagos műszaki hiányosságaira hivatkozva – érdemben nem vették fel, a munkáltatóval szemben pedig béremelési követelést támasztottak. Ennek következtében a tegnapi napon számos helyen, 

a mai napon pedig lényegében mindenhol elmaradt a közszolgáltatás részét képező hulladékgyűjtés

– festi le a helyzetet tegnapi levelében a főpolgármester. 

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a tiltakozások kedden kezdődtek, aznap már Rákospalotáról és a testvérhegyi telephelyről sem gurult ki a kukáskocsik egy része, a csepeli telephelyen pedig a beszámolók szerint a köztisztasági dolgozók és a takarítók is csatlakoztak a sztrájkhoz, valamint az Ecseri úti telephelyen várták azokat a vezetőket, akik tárgyalóképesek. 

A szemétszállítók többek között azt sérelmezték, 

a főváros baloldali vezetése hazugságokat terjeszt a fizetésükről, ráadásul ellenőröket vettek fel, hogy kémkedjenek a dolgozók után, az ellenőrök viszont sokkal többet keresnek, mint ők.

Állításaik szerint keddig nem is tárgyalt velük a vezetés részéről senki. Karácsony Gergelyék korábban kirúgással is fenyegették őket, a munkabeszüntetés hírére viszont a budapesti közműcég vezetője, Mártha Imre tegnap megjelent a Mélyfúró utcai FKF-telephelyen. A luxuséletet élő közművezér kukásautóval érkezett, a jelek szerint viszont nem fogadták el ajánlatát, ugyanis 

a munkabeszüntetés ma is folytatódik, Budapest utcáit kezdi teljesen elönteni a szemét. 

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.