Elkapták a férfit, aki a liftben akart megerőszakolni egy 13 éves lányt

Nemrég szabadult korábbi büntetéséből.

Magyar Nemzet
Forrás: Police2023. 03. 21. 23:03
Danger,On,The,Street.,Blue,Flasher,On,The,Police,Car
Montenegro illusztráció
785605885 Fotó: Shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csepeli rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki két kislánnyal erőszakoskodhatott a főváros XXI. kerületében – tájékoztatott a rendőrség. Ez alapján nagyjából este tizenegy óra körül sikerült „hajtóvadászatot követően” elfogni azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint délután három óra és háromnegyed négy között két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt, egy-egy csepeli lépcsőházban.

A férfit a járőrök előállították, a nyomozók pedig kétrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi csak 2023. március 12-én szabadult korábbi büntetéséből. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.