RETRO RÁDIÓ

Kikaptunk az Európa-bajnoktól, de Szalai könnyek között, énekelve búcsúzott a válogatottól





A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája hatodik, zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.26.
szép volt fiúk!

A vendégek hatalmas védelmi hibát kihasználva Giacomo Raspadori révén szereztek vezetést a 27. percben, majd második félidő elején Federico Dimarco állította be a végeredményt. Az olaszok sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

A válogatottságot lemondó csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak ez volt az utolsó, 86. meccse a címeres mezben, amivel megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát, egyúttal utolérte az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát.

MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.





Ezeket olvastad már?
Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás