RETRO RÁDIÓ

„Az elmúlt két napban a halálomon voltam” – Gelencsér Timi borzalmas állapotba került





Gelencsér Timi olyasmit vett a szájába, amit nem kellett volna.



Megosztás
Szerző: Angie
Létrehozva: 2023.02.02.
Gelencsér Tímea

Gelencsér Timi gyomrát megülte valami. Azt még nem tudni, hogy mi okozta a bajt, de az biztos, hogy majd három napra kivonta a forgalomból a csinos műsorvezetőt. 

Fotó: Bánkúti Sándor

Timi lemondta az összes megbeszélését, sőt a televízióba sem tudott bemenni, jobbnak látta, ha a mosdó közelében marad. 

„Az elmúlt két napban a halálomon voltam. Amikor a Snowattacről jöttem hazafelé, a bergamói reptéren ettem valamit, amit nem kellett volna, mert iszonyatosan megbetegített. Folyamatosan hányingerem volt és hánytam. Nem tudtam semmit enni vagy inni, bármilyen kajára gondoltam, forgott a gyomrom, de a víz gondolatától is hányingerem volt. Most már jobban vagyok, de tegnap a Mokkába nem tudtam elmenni a reggeli műsorba. Hajnalban, otthon győzködtem magam, de olyan hányingerem volt, hogy egy mondatot nem tudtam volna elmondani. Mostantól tényleg háromszor meggondolom, hogy mit és hol eszem, mert ez nagyon rossz volt, nagyon megviselt” mondta Instagram-sztorijában Gelencsér Timi, aki úgy érzi, kezdi visszanyerni az erejét, és ismét munkába állhat. 





 





Ezeket olvastad már?
Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Gondoltad volna? Nagyot fordult a világ a Sztárban Sztár leszek! énekesével

Gondoltad volna? Nagyot fordult a világ a Sztárban Sztár leszek! énekesével

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás