Okmányok

2022.05.24. 06:50

Nem hagyták az utolsó pillanatra a lejárt okmányok cseréjét a nógrádiak

Alig több mint egy hónap van már csak hátra, hogy megújítsuk a járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányokat – a személyi igazolványt, a jogosítványt, az útlevelet és a forgalmi engedélyt. Kellemetlen meglepetések érhetik azokat, akik megfeledkeznek a határidőről.

Gerhát Karina

Egyebek mellett a személyi igazolványt, az útlevelet és a jogosítványt is meg kell újítani

Forrás: NMH | Fotó: Hegedűs Márk

A veszélyhelyzet alatt lejárt okmányokat a jogszabály értelmében június 30-ig, csütörtökig lehet megújítani. 

A Magyar Közlöny tavaly december 17-i számában jelent meg az a törvény, amely rögzíti, hogy akinek 2020. március 11. és július 3. között vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között járt vagy jár le valamelyik hivatalos okmánya, annak érvényessége ez év június végéig marad meg. Ezen iratok közé tartozik a személyi igazolvány, az útlevél, a jogosítvány, de a törvény külön megemlíti a forgalmi engedélyeket, ezen körbe sorolhatók a diákigazolványok, továbbá a közgyógyellátási, illetve a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványai is. 
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint számos olyan helyzet adódhat, amikor a lejárt dokumentumok komoly kellemetlenséget jelentenek a mindennapi életben. 

– A banki ügyeket intézni, postán ajánlott levelet átvenni, a patikában bizonyos gyógyszereket kiváltani, utazási kedvezményeket igénybe venni, tömegközlekedési eszközre bérletet vásárolni csak érvényes személyi igazolvánnyal lehet. Autót vezetni érvényes jogosítvánnyal és forgalmi engedéllyel jogszerű – hangsúlyozta György István. 

A veszélyhelyzet alatt lejárt okmányokat június 30-ig lehet megújítani

Kiemelte: fontos tudni azt is, hogy Magyarországon kívül nem érvényesek a lejárt útlevelek, a személyi és a járműre vonatkozó okmányok. Az Európai Unión belül sem lehet más országba utazni ilyen dokumentumokkal. Egy itthon érvényes, de lejárt járművezetői engedély miatt jelentős bírságot kaphatunk külföldön, ezért aki külhoni nyaralást tervez, tartsa ezt szem előtt. Az utolsó pillanatra hagyott ügyintézés jelentős nehézségeket okozhat az ügyfeleknek és az ügyintézőknek egyaránt. 

A Nógrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya, hogy valaki a lejárati idő előtt intézkedjen okmánya cseréjéről. Ez a kormányablakokban időpontfoglalás nélkül is intézhető. A jogosítvány meghosszabbítása az ügyfélkapun át online is megoldható, ha már megvan az orvosi alkalmassági engedély, amelyet a háziorvosnál lehet beszerezni. A forgalmi engedélyeket a vizsgaállomásokon újítják meg. 

Mede Ákos érdeklődésünkre elmondta: a hónap végén fog lejárni a személyi igazolványa, azonban ő már a napokban megújította az okmányát. 

– Nem hagytam az utolsó pillanatra, mert tartottam attól, hogy mindenki júniusban fogja megrohamozni a kormányablakot, és akkor a várakozási idő is hosszabbodik majd. Interneten keresztül foglaltam időpontot és másnap már mehettem is. Néhány percet kellett csak várakozni, negyedóra leforgása alatt meg is történt az ügyintézés. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ne várják meg a véghajrát, újítsák meg minél előbb a lejárt okmányaikat! – tette hozzá Mede Ákos. 

Érdemes átnézni az összes iratot, így elkerülhető a kellemetlenség
A Nógrád megyei Szöllősi Barbara kérdésünkre kifejtette, hogy az édesanyja jogosítványa lejárt a koronavírus-járvány ideje alatt, aki nem is tudott róla. 

– Amikor meghallottam, hogy június végéig lehet megújítani a lejárt okmányokat, rögtön átnéztem az összes iratomat. Örömmel láttam, hogy néhány évig még nincs teendőm velük. Ezt követően a szüleimnek és a testvéreimnek is felhívtam a figyelmét a határidőre, s mint kiderült, nagyon jól tettem, hiszen édesanyámnak márciusban lejárt a személyi igazolványa, amiről nem is tudott. A közelmúltban azonban már meg is újította az okmányát, így a külföldi nyaralás előtt néhány héttel nem fog azzal szembesülni, hogy a rengeteg teendője mellett még ezt is intéznie kellene – tette hozzá Szöllősi Barbara. 
 

Címkék#okmányok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában