Fesztivál

2022.05.27. 20:24

Színes programokkal és koncertekkel készülnek a kazári Laskafesztiválra

Izgalommal telve készülnek a település lakói a hétvégére, amikor is – két év kihagyás után – ismét a laska körül foroghat a fesztivál.

V. E.

Süthetnek

Forrás: NMH | Fotó: Hegedűs Márk

Gecse Ákos, a falu polgármestere elmondta: a világjárvány miatt 2019-ben tudták legutóbb megrendezni a több mint tízéves múltra visszatekintő programot. 

– Kicsit nekünk is vissza kellett rázódnunk a szervezési feladatokba, de azt hiszem, jól vettük az akadályokat. A főzőversenyen több mint negyven csapat mérheti össze a tudását három – laska, tócsni és egyéb – kategóriában. A csapatok között vannak helyiek, illetve több környékbeli településről is érkeznek résztvevők. Emellett az ország más tájairól, egyebek mellett Mosonmagyaróvárról is neveztek a megmérettetésre, sőt Szlovákiából három, míg Ukrajnából egy csoport teszi majd próbára ügyességét a sütés-főzés terén – mondta Gecse Ákos. 

Hozzátette: kézműves­udvart is kialakítanak, ahol csaknem húsz helybeli és távolabbról érkezett mester mutatkozhat be portékáival. A helyszínre ingyenes laskajárat indul 10 órától óránként a salgótarjáni pavilonsorról. 

A kazári fesztiváludvaron az érdeklődők veterán autós és motoros kiállítást tekinthetnek meg, bepillantást nyerhetnek a pankráció világába is, de a palóc hagyományokkal és régi eszközökkel is ismerkedhetnek. A zsűri díszvendégeként Jankovics Péter humorista fokozza a jókedvet 15 órától, később a Dűvő zenekar és a Nógrád Táncegyüttes ad műsort. Az est sztárvendégeként a Republic együttes játszik majd, míg a napot laskabál zárja Szőllős Robival. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában