Beruházás

2022.06.30. 16:37

Félmilliárd forintos átalakítás eredményeként munkásszállóként működhet a volt balassagyarmati iskola

Balassagyarmat önkormányzata és az Ipoly Unió közösen, az Infrastruktúra fejlesztés a határon átívelő munkaerő mobilitás támogatására című programban létesített munkásszállót a Bercsényi utcában, egy volt iskolaépületében. A 89 férőhelyes létesítmény közel félmilliárd forintból valósult meg, amelyhez az önkormányzat 100 millió forint önerőt biztosított. A beruházást csütörtök délelőtt hivatalosan is átadták.

Lászlók Judit

Fotó: Hegedűs Márk

Biriki Arianna, a Széchenyi Programiroda menedzsere az átadón elmondta, hogy az Európai Unió által támogatott Interreg Szlovákia – Magyarország együttműködési program célja, hogy a magyar- szlovák határ menti térséget támogassa. Ehhez a különböző igényeket is felmérik.

– Az előzetes felmérések eredményei azt mutatták, hogy a munkaerő mobilitásának fejlesztése nagyon szükséges a régióban. Így létrehoztuk a foglalkoztatási célú térségi akciótervet, ahol több pályázat és projekt dolgozik ezért a célért – mondta Biriki Arianna. – Az akciótervben Ipolyság (Šahy) szakközépiskolájában épületfelújítás és eszközbeszerzés valósult meg, a Nagyorosziban található Fespizz Kft. szerelőcsarnokkal bővülhetett. 

Hozzátette: a balassagyarmati munkásszálló létesítésén túl a program fő eleme az Ipoly-híd létesítése Drégelypalánk és Ipolyhídvég között. Ez várhatóan jövő év végére készül el. 

A kétszintes, háromszárnyú épületben többféle, kettő–tíz férőhelyes szálláslehetőség vehető igénybe | Fotó: Hegedűs Márk

Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere arról beszélt, hogy a munkaerőhiány a városban, illetve egész Nyugat-Nógrádban problémát okoz. A munkásszálló létrehozásával szeretnék a munkaerőhiányt csökkenteni és elérni, hogy a városban dolgozó munkavállalóknak ne kelljen ingázniuk. Mint mondta, a beruházás megvalósítását nehezítette az építőipari anyagárak emelkedése és a kivitelezés közben kiderült statikai problémák is. Ezért az eredetileg 98 férőhelyesre tervezett létesítmény végül 89 férőhelyes lett. Az önkormányzat 100 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz. Emellett cél az is, hogy a vendégmunkások megtalálják a városban a számításaikat és itt telepedjenek le.

Ezt követően Balla Mihály országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a több projektből álló komplex program a térség gazdasági fejlődéséhez fog hozzájárulni. Ez pedig azért fontos, mert a Balassagyarmat, Szügy és Rétság térsége a megye exportképességének a 64 százalékát adják. 

A kétszintes, háromszárnyú épületben többféle, kettő–tíz férőhelyes szálláslehetőség vehető igénybe. A szálláshelyek iránt már most nagy az érdeklődés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában