Támogatás

2022.07.04. 15:28

Egymillió forinttal támogatták a salgótarjáni gyermekosztályt a Kadlót-félmaraton szervezői

A Hessed Rehobóth Hobbi és Szabadidő Egyesület egymillió forintos adománnyal támogatta a Szent Lázár Megyei Kórház Gyermekekért Alapítvány munkáját. Az összeget hétfőn ünnepélyes keretek között nyújtották át az intézményben.

Fodor Orsolya

Fotó: Hegedűs Márk

Dr. Szabó Attila, a gyermekosztály vezető főorvosa elmondta, hogy korábban is rendszeresen kaptak adományt a szervezettől, amiért kifejezetten hálásak.

– Örülünk, hogy a pünkösdhétfői félmaratonon összegyűlt nevezési díjakból és a megvásárolt futópólók árából a gyermekek gyógyulását támogatták. Az eszközök, amiket ennek köszönhetően vásárolunk, fejlesztjük a gyermekosztályt. Most egy olyan készüléket szeretnénk venni, ami segíti a gyors diagnosztikát – mondta a főorvos.

Hozzátette: az új géppel lehetőségük nyílik arra, hogy bizonyos vérvizsgálatokhoz elegendő legyen ujjbegyből vett mintát használni, és ne kelljen vénából vért csapolni a szakembereknek. 

Dr. Laczkó Tamás, a kórház intézményvezető-helyettese elmondta: sokat javítanak az ellátáson azok az eszközök, amelyekhez az adományok révén jutnak hozzá. Emellett jó csapat áll rendelkezésre az osztályon, ami szintén elengedhetetlen a fejlődéshez. A kezelések hatékonysága mellett az új eszközök a dolgozók munkáját is komfortosabbá teszik, ami szintén nagyon fontos az egészségügyben.

Az adományozó egyesület képviselője, Papp Patrik úgy fogalmazott: övék a megtiszteltetés, hogy segíthetik a beteg gyerekek gyógyulását és támogathatják az osztály fejlődését.

– A mostani összeg csak a kezdet. A terveink között az szerepel, hogy jelentősebb adományokkal segítjük a továbbiakban a Gyermekekért Alapítvány munkáját, emellett más hasonló intézményekről sem feledkezünk meg – szögezte le Papp Patrik.

Mint mondta, a Kadlót Zoltán tiszteletére rendezett félmaratonnak van egy olyan célja is, hogy a befolyt összeget arra használják fel, hogy Salgótarján közösségét támogassák vele. Amikor 15 évvel ezelőtt a városba költöztek, akkor úgy érezték, hogy sokat kaptak a helytől, az emberektől és ezt szeretnék meghálálni. A gyermekosztályt azért választották, mert ők maguk is családosak, így tudják, mennyire fontos a lehető legjobb ellátás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában