Kiállítás

2022.08.11. 13:59

Tudatosan veszi a gépet a kezébe a salgótarjáni fényképész, mély érzelmeket fejez ki a képeivel

Már a meghívó kézhez vételekor is sejthető volt, hogy nem mindennapi élményben lesz részük azoknak, akik részt vesznek új kiállításának megnyitóján a salgótarjáni Balassi könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában.

Cs.B.

Csomor Imre kiállítása a Balassi könyvtárban

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hegedus Mark

A tárlat különös – Pixel levitációk – címe egyrészt a digitális képfeldolgozásra, másfelől pedig egy gravitációs folyamatra utalnak. A megnyitó elemei is alaposan eltértek a megszokottaktól. Már a szereplők sorrendje is újszerű volt, hiszen elsőként Csomor Imre egy lemezborító alapján konferálta be az Európa Kiadó nevű együttes által 1981-ben készült kazettát, amelyen egy afrikai zenész, Massaka énekelt. Valóban különleges produkciót láthatott, hallhatott a közönség, minthogy Frics Balázs ugyancsak salgótarjáni zenész improvizálva ütős hangszereken kísérte az akkor először hallott számot.

Ezt követően Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke kapott szót. Megszólalását két szempont is indokolta. Egyrészt az a tény, hogy közeledik augusztus 29-e, a Magyar Fotográfia Napja, másfelől pedig a fotóklub egyik markáns egyéniségét lehetett méltatnia. Elmondta, hogy manapság szinte mindenki fényképez, de nem mindegy, hogy milyen eszközzel, mi célból és nem utolsósorban hogyan. Nos, Csomor Imre szinte kizárólag tudatosan veszi kezébe korszerű gépét, hogy kifejezze gondolatait, érzelmeit. A fotózással Pécsett, főiskolai tanulmányai időszakában ismerkedett meg, e foglalatosság számára eleinte kizárólag a diázást jelentette. Később diaporámákat készített, majd a digitális korszak beköszöntével digiporámák kerültek ki a kezeiből. Műsoraival több országos versenyen szerepelt sikeresen.

Lírai világot teremt a valóság elemeinek rögzítésével

Legújabb kiállítását barátja, Botos Zoltán nyitotta meg. A helyi festőművész annál is inkább szívesen tett eleget a felkérésnek, mert a Csomor családhoz gyermekkori emlékek fűzik. Azt is részletesen elmondta, hogy milyen előzményei voltak beszéde megírásának. Bevallotta, hogy e művészeti ágban nem tartja magát elég járatosnak, de azt látja, érzi, hogy Csomor Imre a valóság bizonyos elemeinek rögzítésével szinte lírai világot teremt maga körül, ezért is érdemli ki a fotóképköltő elnevezést. Egyedi, rá jellemző az a módszer, látásmód, ahogyan a folyamatosan változó, megismételhetetlen hangulatokat rögzíti, hogy fotók formájában másoknak is megmutathassa. Képeivel a természet védelmére is felhívja a figyelmet. 

Botos Zoltán kiemelten beszélt egy szakrális tartalmú fotóról is, amelyen romjaiban láthatók egy templom falai, amelyeket azonban mintha újraépítenék az égbe nyúló fák. A festőművész Aquinói Szent Tamás gondolatát – amely szerint az érzékeket gyönyörködtetik a helyes arányok – felhasználva is értékelte Csomor Imre a lélek és a szellem, a jó és a rossz, a múlt és a jelen, az ember és a zene szimbiotikus összhangját megjelenítő művészetét, vízióját. A muzsika szerepe egyébiránt Budai Ferenc gitárjátékával is hangsúlyozódott a megnyitón egy Csomor Imre készítette film kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában