Vigadalom

2022.09.25. 18:49

A koncertek mellett a boré volt a főszerep a balassagyarmati Szent Mihály-napi vigasságon (fotók)

A városban immár negyedik alkalommal rendezték meg közösségépítő céllal a Szent Mihály-napi vigasságokat a Civitas Fortissima téren ezen a hétvégén.

L. J.

Néptáncosok is szórakoztatták a helyszínre érkezőket

Forrás: Nool

Fotó: Fürjes Béla

Loksa Levente, a rendezvény főszervezője érdeklődésünkre elmondta, hogy a háromnapos programok során ingyenes koncertekkel is kedveskedtek a jelenlévőknek. Pénteken a Smokin’ Sofa, illetve a New Level Empire lépett fel. Ezt követően a résztvevők együtt nézhették meg a Németország- Magyarország futballmérkőzést a Civitas Fortissima téren felállított kivetítőn. 

New Level Empire
A New Level Empire koncerje benépesítette a város főterét
Fotós: Fürjes Béla / Forrás: Nool

Szombaton délután a Palóc Néptáncegyüttes műsorát láthatták az érdeklődők, amit a színpadon a Say May Name tánciskola és a Pedrofon Együttes előadása követett. Az est jó hangulatáról Hevesi Tamás énekes gondoskodott. 

Vasárnap Demeter Zsuzsi nosztalgia műsorát és a Standby Zenekar koncertjét nézhették meg a résztvevők. A háromnapos rendezvényt a 4S Street Zenekar fellépése zárja. A koncertek között az eseményen résztvevő, az egész országból érkező borászatokat is bemutatták, akik borkóstolót is tartottak. Mindemellett vásári forgatag és körhinta is szórakoztatta a helyszínre látogatókat három napon keresztül. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában