Elfogatóparancs

2022.11.28. 13:21

Három férfit is elfogtak a nógrádi rendőrök egy nap alatt

A Nógrád megyei rendőrök egy nap alatt három férfit fogtak el, akikkel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

Nool

A police.hu tájékoztatása szerint a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály munkatársai november 27-én 1 óra 20 perckor Salgótarjánban, a Hősök úton vontak ellenőrzés alá egy 27 éves helyi lakost. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a férfi ellen a Salgótarjáni Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki, valamint az is, hogy a férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt körözi.

Ugyanezen a napon 7 óra körül a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai bejelentés alapján intézkedtek Rimóc belterületén, amelynek során a rendőrök a helyszínen egy 27 éves férfit hallgattak meg. Adatai ellenőrzése során fény derült arra, hogy vele szemben a Miskolci Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel az ellene kiszabott 35 ezer forint pénzbírságot nem fizette be, így a hatóság azt 7 nap elzárása változtatta át, amelynek letöltését a megadott határidőig nem kezdte meg.

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai november 27-én 13 óra 35 perckor az aszódi vasútállomáson fogták el azt a 20 éves szécsényi lakost, aki ellen a hatóság a napokban fogolyszökés miatt adott ki körözést, mivel a fiatal november 20-án a délutáni órákban a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd a házi őrizet helyéül kijelölt szécsényi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. A rendőrök a férfit a Pásztói Rendőrkapitányságra átkísérték, ahol őrizetbe vették, mivel ellene több vagyon elleni bűncselekmény miatt eljárás van folyamatban.

A rendőrök mindhárom férfit elfogták, az illetékes rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában