Portré

2022.12.08. 13:48

Negyven éve tanít a rimóci iskolában, ahol ő maga is megismerte a betűvetést

Vinczéné Percze Gizella már negyven éve tanít szülőfaluja, Rimóc általános iskolájában.

Szenográdi Ferenc

Vinczéné Percze Gizella negyven éve tanít a rimóci iskolában, amelynek egykor ő maga is a diákja volt

Forrás: Nool.hu

Fotó: Szenográdi Ferenc

Megítélése szerint ma egy kicsit nehezebb a munkája, mint amikor kezdte a pályát, de az elhivatottság és a gyermekszeretet átsegíti a problémákon. Bár elérte már a nyugdíjkorhatárt, az intézmény továbbra is számít rá.  Szerte a községben elismerés, szeretet övezi. Ő maga is itt tanulta a betűvetést, majd a szécsényi gimnáziumban érettségizett. Ezután sikeresen felvételizett az esztergomi tanítóképzőbe, amit még el sem végzett – még egy éve volt hátra a tanulmányaiból –, amikor 1982-ben megkereste őt Veress Attila, a rimóci általános iskola akkori igazgatója. Kikérte őt a főiskoláról, mert a faluban nagy szükség volt egy tanítóra. Így aztán munka mellett, levelező tagozaton fejezte be a tanulmányait.

Portálunknak elmondta, hogy általános iskolás korában olyan tanítói voltak itt Rimócon, akik nagy hatást gyakoroltak rá. Nagyon tetszett neki, hogy milyen szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel, ezért elhatározta, hogy ő is ezt a pályát választja. Így amikor  megkérdezték tőle, mi szeretne lenni, következetesen mindig azt válaszolta: tanítónő.

Változtak a gyerekek is

Azóta is úgy érzi, számára valódi elhivatottság, gyermekszeretet a pedagóguspálya

– Jó érzés látni, megtapasztalni a gyermekek fejlődését, amelynek én is részese lehetek. Nincs annál szebb és felelősségteljesebb hivatás, mint emberekkel foglalkozni – vélekedett. 

Hozzátette, hogy az elmúlt négy évtized alatt úgy tapasztalta, hogy változtak a gyermekek is. – Úgy ítélem meg, hogy napjainkban talán kicsit több baj van velük, nehezebb őket fegyelmezni, nevelni, de azon vagyok a kollégámmal együtt, hogy maradéktalanul eleget tegyünk hivatásunknak – fűzte hozzá.

Több közösségnek is a tagja

Vinczéné Percze Gizella a tanítás mellett a község közéletébe is bekapcsolódott. Tagja a Környezetet Oltalmazó Baráti Közösségnek, illetve elnöke a Rimóc Községért Alapítványnak. Bár ez év őszén elérte a nyugdíjkorhatárt, de az iskola vezetése továbbra is számít a munkájára, ő pedig örömmel mondott igent a felkérésre. 

Mindig az volt a mottója: „Tanítsd, neveld és szeresd a gyermeket!” Mint mondta, több száz diákot tanított a hosszú évek alatt, akik közül többen mérnökök, jogászok, építészek lettek, és számos későbbi szakember is kikerült az iskola falai közül. Ami a legfontosabb, úgy érzi, hogy mindannyiukban ott él a munka szeretete. Ma már számos volt tanítványának a gyermeke is ott ül előtte az iskolapadokban. 

– Jó érzés, amikor találkozom a volt tanítványaimmal, s ők megköszönik mindazt, amit értük tettem – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában