Petőfi 200

2023.01.26. 13:59

Minden korosztály szívből szavalt Petőfi verseket a karancsaljai versenyen (fotók, videó)

Szavalóversenyt szerveztek szerdán délután Karancsalján, hogy versmondással emlékezzenek Petőfi Sándor költő 200. születési évfordulójára. Kisgyermekek és nyugdíjasok is boldogan mutatkoztak be kedvenc költeményeikkel.

G.P.

Petőfi 200 címmel rendezett szavalóversenyt a Karancsaljáért Alapítvány a napokban a helyi közösségi házban. 

Horváth-Szántó Csilla, az alapítvány elnöke elmondta: január 1-jén volt Petőfi Sándor 200. születésnapja, akinek tiszteletére a 2023-as évet emlékévvé is nyilvánították. 

– Ennek keretében írtuk ki szavalóversenyünket. Öröm számunkra, hogy megmérettetésünkre sok bátor jelentkező akadt, akik valójában egy nagyszerű kulturális esemény szereplői voltak, s ez már önmagában is győzelem – hangsúlyozta az elnök.

Horváth-Szántó Csilla ismertette: az eseményen több mint harmincan szavalták el kedvenc verseiket, köztük öt óvodás, tizennyolc alsó és nyolc felső tagozatos diák, valamint három felnőtt. 

A legfiatalabb szavaló mindössze hároméves volt, a legidősebb pedig már a 81. életévét is betöltötte. Az eseményen mintegy nyolcvan ember gyűlt össze a közösségi házban, nagy sikere volt a szavalóknak. A legjobbaknak járó nyereményeket Sulyok Oszkár Jánosné, Karancsalja polgármestere adta át. Emellett minden résztvevő kisebb ajándékot kapott, így senki nem távozott üres kézzel. A díjak között volt többek között kétszemélyes vacsorakupon, a Zenthe színházjegyek, valamint könyvutalványok is.

A dobogósok listája: 
Óvodások: 
I. Kurcsik Gréti- nagycsoport
II. Tóth Mia- nagycsoport
III. Menczel Helga - nagycsoport

Alsó tagozatosok: 
I. Antal Levente- 3. osztály
II. Holló Regina- 1. osztály
III. Uhrincskó Szabolcs- 4. osztály
Különdíj: Kecskés Zselyke- 1. osztály

Felső tagozatosok: 
I. hely: Vanya Miriam- 7. osztály
II. hely Holló Fruzsina- 6. osztály
III. Potháczki Szofi - 7. osztály
Különdíj: Torák Kinga- 5.osztály

Felnőttek: 
I. Józsa Lilla
Megosztott helyen II. Godó Alfrédné, Godó Sándorné 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában