Olvasótalálkozó

2023.01.29. 18:57

Sváby Andrással mutatkozik be először nyilvánosan a közismert, szügyi író

Február 18-án tartanak olvasótalálkozót a településen, ahol Téti István beszélgetőpartnere nem más lesz, mint az ismert televíziós műsorvezető, Sváby András.

Lászlók Judit

Sváby András kiskutyáját, Karcsikát is magával hozza majd az olvasótalálkozóra

Forrás: Facebook/Sváby András hivatalos oldal

A település önkormányzata a közösségi oldalán adta hírül, hogy a szügyi származású Téti István író, a Manfréd és Anton kalandjai szerzője február 18-án, szombaton, 16 órától olvasótalálkozót tart a művelődési házban. Beszélgető partnere Sváby András televíziós műsorvezető, újságíró lesz. 

Mint írják, a program elején Sváby András beszélget Téti Istvánnal a színpadon, aztán a közönség kérdezhet a szerzőtől, végül pedig dedikálásra is lesz lehetőség. Téti István napjaink egyik legolvasottabb kortárs mese- és ifjúsági könyvírója, aki eddig még soha nem szerepelt sehol nyilvánosan, Sváby András kérésére azonban engedett a csábításnak.  

– Rengeteg író-olvasó találkozóra, könyvbemutatóra hívtak az elmúlt években az ország minden pontjáról, illetve Szlovákiából és Erdélyből is. Legnagyobb sajnálatomra azonban mindig nemet kellett mondanom e megtisztelő felkérésekre, hiszen a nyilvános szereplés nem az én közegem, a klaviatúrám mögött érzem magamat elememben, dolgozószobám csendes magányában. Ugyanezen okból kifolyólag hárítottam el szinte minden tévés és rádiós megkeresést is. Lámpalázam van a szereplés bármely formájától, ez az igazság – írta Téti István a bejegyzésben. – András azt mondta, ez így nem mehet tovább, üljünk le és beszélgessünk! Persze lesz ott pár kamera, meg néhány ember, de amúgy épp olyan, mintha kettesben csevegnénk. Nos, ezt kétlem, de már nincs visszaút, belementem.

Téti István kiemelte, azért esett a választása Szügyre, mert az a szülőfaluja, ott nőtt fel, valamint ott élte át azokat a kalandokat, amelyek a könyvei bizonyos jeleneteit is inspirálták. Emellett korábban ígéretet tett Frenyó Gábornak, a település polgármesterének, ha egyszer rászánja magát arra, hogy közönség elé álljon, akkor azt mindenképpen Szügyben teszi. Nem utolsó sorban pedig megboldogult édesanyja emléke motiválta a helyszín választásában, aki a falu megbecsült polgára. 

Téti Istvánnal készíttet korábbi interjúnkat itt olvashatjátok: 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában