Művészportré

2023.02.03. 19:58

Katedrán áll és ecsetet is fog a salgótarjáni alkotó

Sándor Gergely Salgótarjánban született 1975-ben, sokan ismerhetik a városban és környékén nyelviskolájának köszönhetően. Gyermekkorától érdeklődik a képzőművészet iránt, folyamatosan képezte magát festőként is. Nemrég önálló kiállítása nyílt a Bolyai galériájában.

Faragó Zoltán

Sándor Gergely első kiállításának megnyitója után, a Bolyai gimnázium galériájában

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hegedűs Márk

Honnan az érdeklődés a festészet iránt?
– Elég korán, már az általános iskolában felkeltette érdeklődésem a képzőművészet. Első tanárom a salgótarjáni születésű Orosz István festőművész volt, akinek az alkotásait csodálattal néztem tizenévesen. Az ő rajzszakkörében ismerkedtem meg a grafika és a festészet alapjaival. Mivel a városban nem volt képzőművészeti középiskola, a gépipari technikumba jelentkezetem, ahol a műszaki rajzban próbáltam megtalálni azt, amit addig Orosz István iskolai műterme adott. Tizenhét-tizennyolc évesen a fantázia művészet technikái érdekeltek, Boris Vallejo és Julie Bell munkássága iránti lelkesedésből kezdtem el másolni e számomra ikonikus alkotók képeit. Először temperával, majd Földi József iránymutatásai alapján olajjal kezdtem festeni. Középiskolai tanulmányaim után a sors útjai egy időre más, a művészetektől távolabbi területekre vezettek…

Óraközi szünetben nyílt meg a tárlat, a diákok is örömmel nézték végig az alkotásokat Fotós: Hegedűs Márk

Mi a „cilvil” foglalkozása?
– Érettségi után tanári diplomát szereztem, családot alapítottam, pár éven belül saját vállalkozásban nyelviskolát indítottunk Salgótarjánban. A családi és a nyelviskolai elfoglaltságok mellett kevés időm maradt a szenvedélyemre, így az élet más területein gyümölcsöző, ám a festészettől távoli évek következtek… 2020-ban Budapesten, a Zsilip Art Centerben találkoztam először Fecskés Beával, akitől akrilfestészetet tanultam, majd rövidesen Gasztonyi Kálmánnal, akinek a festőiskolájában sajátítottam el a régi mesterek technikáinak alapjait. 2021-ben Cene gál István művészeti táborában a realista ábrázolás felé fordultam, a tájképek mellett egyre többször festek figurális képeket. Mi késztet a festésre? Tán’ az a sorsszerűség, a végzet, a rendeltetés, hívjuk bárminek, ami minden ember földi létezésének célt és értelmet ad. Amihez igazodni érdemes. Ami kiteljesít és könnyeddé tesz. Aminek az egyetlen célja az alkotás, beleértve önmagunk, igazi önvalónk megalkotását, felépítését is. Azt gondolom, az ember egyik, ha nem a legfőbb feladata a Földön, hogy ezt az életfeladatát megtalálja. Én szerencsés embernek érzem magam, hisz’ nekem legalább két rendeltetésem is van. A tanítás mellett a festészetben találtam meg a másodikat.

Van-e kedvenc festője, grafikusa, példaképe?
– Egy meghatározható festő példaképem nincs, ugyanúgy tudok lelkesedni a klasszikus Rubens és kortársai figurális alkotásaiért, Markó Károly tájképeiért, mint a kortársnak mondható Boris Vallejo fantázia rajzaiért, Sándorfi István hiperrealista művészetéért, Mark Tennant fotórealisztikus képeiért…

Követ stílusirányzatot?
– Salvador Dali azt írja az Egy zseni naplója-ban: „először is rajzolj és fess úgy mint a régi mesterek, aztán tégy belátásod szerint”. Próbáltam Dalira hallgatni és a régi nagy mesterek nyomdokain, az ő képeiket tanulmányozva festeni. Ezek a kezdő körök elengedhetetlenek ahhoz, hogy megtanulja az ember az alapvető technikákat, fogalma legyen az alapokról, a festőszerek viselkedéséről a vásznon. Ahogy egyik mesterem, Gasztonyi Kálmán mondta: „a nem tudás még nem stílusirányzat”. A stílus később alakul ki, fejlődik, így az elején nekem eléggé eklektikus, a témákban legalábbis mindenféleképp’. Az én utam még igencsak az elején tart, és bár azt gondolom, körvonalazódik a fő csapásirány a festészetemben, – úgy tűnik, ez a realizmus, – de 60-70 kép után korai lenne azt mondani, hogy korszakaim is voltak.

Cene gál István (balra) nyitotta meg az alkotó tárlatát Fotós: Hegedűs Márk

Milyen technikával alkot?
– Jellemzően olajfestékkel festek vászonra vagy fa festőalapra. Nem ritka, hogy akrillal aláfestem a főbb motívumokat, majd olajjal dolgozom ki a részleteket. Van, hogy vékony lazúr rétegekkel érem el a kívánt hatást. Szeretem az aprólékos, finom munkákat, egyelőre távol áll tőlem a gesztusfestészet. Nem zárható ki, hogy később afelé halad a stílusom… Egyébként több kedvenc saját festményem is van, nehéz szívvel válnék meg tőlük, valamilyen szinten mindet a részemnek tekintem! Egy darab belőlem, amit itt hagyok…

Láthatta már a közönség a munkáit tárlaton?
– Ritkán, ennek két oka van. Az egyik, hogy négy éve kezdtem el komolyabban festeni és a kezdeti botladozások után még elég kevés befejezett alkotást mondhatok a magaménak. A másik, és szerintem ennél is fontosabb az, hogy minden valamire való festőnek kell, hogy legyen egészséges önkritikája! El kell dönteni, mi az a pont amikor már vállalhatók a festmények, addig legyen az emberben annyi tapintat, hogy kímélje meg a tárlatlátogatót a zsengéitől… Ezek ellenére volt, hogy részt vettem képzőművészeti pályázaton. A legelsőn, amit a New York-i People & Paintings Gallery szervezett, az Elhagyatva című festményem elnyerte a galéria különdíját. Megjelentem már pár csoportos kiállításon is, Biatorbágyon a Ceredi Művészeti Alkotótáborral közösen, Cene gál István jóvoltából és Pesten, a Bakelit Art Centrumban. Idén az első önálló kiállításomat Gedeon Hajnalka szervezte a Bolyai gimnázium Derkovits galériájában. Még a tavasszal lesz egy másik, szintén Salgótarjánban, volt felkérés szlovákiai bemutatkozásra is, de erről még nem szeretnék részleteket elárulni.

Sándor Gergely Fotós: Hegedűs Márk

Hogyan látja a képzőművészet jövőjét? 
– Ez ma elég vitatott kérdés… Sokan vallják, hogy semmi szükség már egy digitális világban tovább éltetni a múltat, beleértve a klasszikus pacás, terpentinszagos, verejtékes festészetet is. De azt gondolom, ezek a hangok tévednek! A képzőművészet nem csak, hogy felveszi a versenyt a mai műanyag világ „remekeivel”, de sok tekintetben veri is azt! Egy műalkotás még mindig az önkifejezés ősi módja, nyelveken átívelően teszi érthetővé a szavakkal sokszor megfoghatatlant, kifejezhetetlent. Érzéseket kelt, kulturális korlátokat dönt, leegyszerűsíti a világot az emberi közös nevezőre. Látva a civilizáció legújabb botladozásait, az agresszív, romboló erők térhódítását, most talán sokkal nagyobb szükség van a művészetek teremtő lágyságára, mint valaha. Világítótorony ez, útmutató a sötétségben, dacolva a korszellemmel. A képzőművészet egyidős az emberiséggel, eltűnése egybe fog esni az emberiség hanyatlásával is. Azt is látom, hogy egyre kisebb az igény a maradandó értékekre. Ez is a globalizált, eldobható világ egyik mellékterméke. Felépít az ember egy 50 milliós házat, majd vesz egy nyomtatott képet húszezerért a nappali falára. Ilyen is van. De hál’ Istennek olyan is, aki túl tud lépni a műanyag világon, és még mindig látja az értéket egy szép olajfestményben!

Megrendelései vannak-e? 
– Tele van az internet olyan „művészekkel”, aki kizárólag azért alkotnak, hogy pénzt keressenek vele. Nem tudom, hogy Bozó Szabolcs, a jelenleg élő legkeresettebb magyar művész festene-e több képet, ha nem egy RollsRoyce árát kapná egyes festményeiért, vagy nem a Sotheby’s és a Christie’s aukcióin ütnék le az alkotásait. Lehet, igen. Lehet, nem. De van az a pénz szerintem, amikor már csak azért fest az ember… Aztán nagy pátosszal bele lehet ebbe magyarázni az ihletet. Én ezt praktikus okokból máshogy látom, nem tartom magam művésznek. A festőművész címkével sem vagyok még kibékülve, azért tán’, mert ez egy címke, amit mostanában mindenki önkényesen magára aggat. Sokszor érdemtelenül. Persze a tanár úr megszólítással is nehezen birkóztam meg, pedig arról papírom van… Ettől függetlenül előbb-utóbb felmerül a kép „piacra dobása”. Jelenleg azonban a nyelvtanításból élek, így a festéssel nem az az elsődleges célom, hogy eladjam az alkotásaimat. Természetesen voltak és vannak megrendeléseim, szívesen festek megbízásra, feltéve, ha olyan a felkérés, ami nekem is örömet okoz. Absztrakt igényekkel mindenesetre ne keressenek…

Mik az alkotói tervei?
– Szeretnék intenzívebben foglalkozni a festészettel, annál is inkább, mert állítom, ha van az emberben egy szikrányi tehetség, onnantól kezdve a darabszám a legjobb mester! Remélem, bennem egy szikrányi van, így nincs más hátra, mint ecsetet ragadni. Aztán majd meglátjuk…

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában