Támogatás

2023.02.06. 17:28

Sokan keresik a falusi csokos ingatlanokat Nógrádban

Kivételes helyzetben maradnak a falusi csokos települések, mivel az állami támogatást a múlt év végén újabb két évre meghosszabbították. Idén januárban Nógrád vármegyében a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a nem falusi csokos településeken 250 ezer forint volt, szemben a falusi csokosokra jellemző 190 ezer forinttal.

P. K.

A támogatás miatt egyre többen kezdenek új életet falun. Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Kivételes helyzetben maradnak a falusi csokos települések, mivel az állami támogatást a múlt év végén újabb két évre meghosszabbították. Idén januárban Nógrád vármegyében a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a nem falusi csokos településeken 250 ezer forint volt, szemben a falusi csokosokra jellemző 190 ezer forinttal – derült ki az ingatlan.com elemzéséből. 

A portál lapunkhoz eljuttatott elemzése szerint a lakáspiaci lassulás közepette a falusi csokos ingatlanok jól szerepelnek Nógrádban is. A falusi csokos településeken eladásra kínált lakások átlagára januárban 26 millió forint volt, szemben a tizennyolc vármegyére jellemző 40,8 millió forintos összeggel. Szűkebb hazánkban 113 falusi csokos település van.

– Bár a korábbinál bizonytalanabb gazdasági környezet miatt a lakáspiacon lassulás jelei mutatkoznak, a falusi csokos települések jól szerepelnek. A támogatás meghosszabbítása pedig extra keresletet hozhat. A kisebb települések helyzetét tovább javítja, hogy a falusi csok keretében érhető el a legnagyobb lakásfelújítási támogatás is. A kedvezmény felét ugyanis a megvásárolt ingatlan felújítására kell fordítani, ami akár 5 millió forintos lakásfelújítási állami támogatást jelenthet a falusi csok maximális 10 milliós összegéből – mondta Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: a falusi csokos ingatlanok a környék és az országos átlaghoz mérten olcsóbbak, emellett a vonzerejüket az is növeli, hogy az államilag támogatott maximum 10-15 milliós lakáshitel nagyobb alapterületű ingatlan megvásárlását teszi lehetővé. Ráadásul a kedvezményes csokos hitel 3 százalékos kamata bőven elmarad a jelenlegi átlagos 10-11 százalékos piaci kamatszinttől.

Erősödött a kereslet

– Több tényezőnek is köszönhető, hogy a fővároson kívüli lakáspiacon a falusi csokos ingatlanok iránti kereslet a tavalyi nehezebb év ellenére az arányokat tekintve erősödött. 2022-ben az eladó használt ingatlanok iránti érdeklődések 19 százalékát adták a falusi csokos kistelepülések, szemben a 2021-es év 17 százalékával – emelte ki a szakértő.

A portál adataiból az is kiderült, hogy a januárban eladó 120 ezer használt lakás és ház hirdetéséből több mint 15 ezer falusi csokos településeken található. A fővároson kívüli országos kínálatban szereplő eladó használt lakóingatlanok átlagára január közepén 40,8 millió forint volt, ezzel szemben a falusi csokos településeken 26 millió forint volt ugyanez. A négyzetméterárakban is jelentős az eltérés: a falusi csokos településeken, a fővároson kívüli piacon, 232 ezer forint az átlag, szemben a nem falusi csokos ingatlanok 521 ezer forintos országos átlagértékkel. 

Nógrád vármegyében tavaly a kereslet 50 százaléka koncentrálódott a falusi csokos településeken eladó ingatlanokra, ez stagnálást jelent az egy évvel korábbihoz képest. Idén januárban pedig a megyei falusi csokos községek kínálatában közel 600 lakóingatlan szerepelt. Ezeknek az átlagos négyzetméterára 190 ezer forint volt, az ottani lakóingatlanok átlagára pedig 18,5 millió forintot tett ki. Ezzel szemben a nem falusi csokos településeknél előbbi 250 ezer forintra rúgott, utóbbi pedig 19 millió forintnál járt.

Nógrádi ingatlanok a kínálatban

Az elemzés szerint a januárban legnagyobb kínálattal rendelkező falusi csokos települések közül Romhányban, Érsekvadkerten, Jobbágyiban és Rétságon az átlagos négyzetméterár 175-418 ezer forint volt. Az oldalon Romhányban jelenleg nyolc házat és lakást kínálnak eladásra, a legdrágábbat – 117 négyzetméter – 39,6 millió forintért. 

Érsekvadkertre 12 találatot adott a portál, itt egy 100 négyzetméteres ingatlan értéke a legnagyobb, mintegy 35 millió forintért keresi új tulajdonosát. Jobbágyiban nyolc eladó ingatlan található a „bazárban”, egy 128 négyzetméteres otthonhoz 26,5 millió forintért lehet hozzájutni. Rétságot érintve három ingatlant találtunk a weboldalon, itt 59 milliót ér egy 129 négyzetméteres ház.

Igen népszerű programról van szó

Éppen a napokban adott interjút portálunknak Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, aki a falusi csok jelentőségéről és népességmegtartó erejéről is szólt.

– A falusi csok bevezetését az a felismerés hívta életre, hogy a falvak elöregedése, elnéptelenedése olyan probléma, amelyet orvosolni kell, és segíteni kell a családokat, hogy ha kistelepülésen szeretnének élni vagy akár városból szeretnének vidékre költözni, ezt megtehessék. A vidéki lakosság csökkenése egyébként nem hungarikum, hanem európai, sőt globális jelenség – mondta az államtitkár. Hozzátette: a hazai támogatásban érintett magyar falvak közel felében sikerült megállítani a népességfogyást, sőt a települések döntő többségében már emelkedik a népességszám.

– A 2019 júliusa óta élő támogatás során már több mint 35 ezer kérelmet fogadtak be a bankok, mintegy 191 milliárd forint összegben. A falusi csok esetében az egy családra jutó összeg átlagosan 5,4 millió forint, míg az általános csoknál csupán 2,8 millió. Ebből is látszik, hogy igen népszerű programról van szó, amelyet idén is folytatni fogunk – hangsúlyozta Hornung Ágnes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában