Kutatás

2023.03.22. 19:58

Lakossági panasz miatt letiltották a munkát a bánki kutatóaknában

Szenthe István geológus és csapata társadalmi munkában immár kilenc éve dolgozott azon, hogy a Bánk alatti meleg vizes barlangot feltárják. Tavaly decemberben egy lakossági bejelentés miatt a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága jogosulatlanul végzett bányászati tevékenységnek minősítette a kutatást, így a munkát be kellett fejezniük.

Lászlók Judit

Szenthe István nagyon bízik benne, hogy a jövőben továbbra is folytathatják a kutatótevékenységüket

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Szenthe István már korábban is úgy vélte, hogy Romhány, Felsőpetény és Bánk térségében reális esély van meleg víz fellelésére, valamint olyan barlang megtalálására, ami idegenforgalmi szempontból hasznosítható. Csapatával 2010-ben a Felsőpetényi agyagbánya vágataiból indulva kezdték el a kutatásokat. Elmondása szerint a munka során folyamatosan tapasztalható volt a kőzet hőmérsékletének az emelkedése, azaz 7 Celsius-fokról indulva 2011-ben már elérték a 20 fokos kőzethőmérsékletet a mélyben. Ezáltal reális esély mutatkozott egy 30-40 fokos víz elérésére is. Szenthe István állítása szerint a hatósági döntést követően végleg leállították a sikeresen és biztonságosan folyó kutatást.

A kutatás 2014-ben indult önkéntes alapon, támogatókkal

– A csapatunkhoz később csatlakozott Ivanics Balázs, aki geológiát tanult és én lettem a mentora. Neki elmagyaráztam, hogy a térségben egy helyen a föld be fog szakadni és keletkezik egy víznyelő, de ennek időpontját nem tudtam megmondani – fogalmazott Szenthe István. Hozzátette: Balázs 2014 májusában jelezte, hogy ez bekövetkezett. A bánki sportpálya mellett közvetlenül folyó Jenői-patak medre beszakadt, a víz pedig eltűnt az üregben. Mivel egy-két nap múlva is ugyanúgy folyt a víz, az emberek elkezdtek aggódni, milyen mély lehet. Végül a patak számára ástak egy elvezető árkot, így a víz az üreget megkerülve folyhatott tovább. 

Ekkor a hatóságok nem nagyon találták a Szent Borbála akna helyét a jogszabályok terében és nem sikerült pontosan meghatározni, kinek a hatáskörébe tartozik az eset. Így a kutatócsoport önkéntes alapon 2014. október 23-án elkezdte a munkálatokat. Később helyi vállalkozók, lakosok, valamint az önkormányzat, illetve néhány nagyobb cég is támogatta a kutatásukat. 

A Szent Borbála kutatóakna valóságos turisztikai attrakcióvá vált a településen
Fotós: Hegedűs Márk / Forrás: Nool

A mélyből meleg vízre utaló gázok áramlottak

– Az elmúlt kilenc évben összesen 584 napot töltöttünk munkával, amelynek során négyen-hatan dolgoztunk. A kibontott földből gátat építettünk a víznyelő köré. A kutatás egyik nagy eredménye volt, hogy 32 méternél elértük azt a mészkövet, melyben már barlangjárat lehet, a mélyből meleg vízre utaló gázok áramlottak be. Tulajdonképpen már ezzel is sikerült igazolni, hogy itt meleg víz található és a kutatócsapat technikailag képes azt elérni. Jelenleg a kutató akna két részből áll, a felső szakasza lemegy függőlegesen 23 méterig, aztán onnan elfordul vízszintesen 5 métert, majd onnan ismét 22 métert megy le függőleges irányba – ismertette Szenthe István, aki büszke arra, hogy mindezt társadalmi összefogással érték el.

Lakossági panasz szabott gátat a munkának

Az évek során a Szent Borbála kutatóakna valóságos turisztikai attrakcióvá vált a településen, így rendszeresen érkeztek látogatócsoportok, köztük több környékbeli iskolából is. A munka pedig egészen tavaly decemberig zavartalanul folyhatott. Sajnos, azonban ekkor egy állampolgár közérdekű bejelentést tett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához, megkérdőjelezve az aknában folyó munka szakszerűségét. Ennek következtében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Bányafelügyelet) eltiltotta Szenthe Istvánt és csapatát a jogosulatlanul végzett bányászati tevékenységnek átminősített kutatás folytatásától, valamint több mint ötvenezer forint bírságot szabott ki rájuk. Ez utóbbit a bánkiak összefogásával már kifizette a kutatócsoport. 

– Nagyon bánt az igazságtalan eljárás, hiszen évek óta rendszeresen ellenőriztük az itt folyó munkát, biztonságos volt minden. Azon a decemberi hétvégén még dolgoztunk, aztán hétfőn kijött a hatóság és lezáratta az aknát. Arra sem kaptunk lehetőséget, hogy az akkori hétvégén kialakított ideiglenes biztosítást az akna jelenlegi mélyén állandóvá tegyük. Ennek köszönhetően egy évvel biztosan visszavetették a munkánkat – hangsúlyozta a szakember.  A csapat nehezen viseli a kialakult helyzetet.

Nyolc méterre lehetnek a végső céltól

– A kutatóaknától 500 méterre van egy korábban lemélyített vízkutatófúrás, így abban tudjuk, hogy hol és milyen hőmérsékletű a víz. A Szent Borbála kutatóaknát is beszinteztük, és ennek alapján úgy véljük, hogy reális esély van egy meleg vizes barlang felfedezésére 52 méteres mélységben. A csapatunkban több szakember, köztük én is rendelkezem búvárvégzettséggel, így annak felkutatását is elvégeztük volna. Végül  40 fok körüli ásványvizet hozhattunk volna a felszínre, ami már a barlangterápia alapját jelenthette volna – emelte ki Szenthe István, aki szerint a felfedezés nem csak Bánk, hanem Nógrád jövőjének a szempontjából is jelentős lenne. Éppen ezért nagyon bízik benne, hogy a jövőben továbbra is folytathatják a kutatótevékenységüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában