Baleset

2023.06.06. 09:52

Már rég látnia kellett volna a zebrán áthaladó gyalogost, mégis elütötte egy férfi Salgótarjánban

Közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 25 éves bátonyterenyei férfival szemben, aki figyelmetlensége miatt a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy 70 éves nőt.

Nool

Nagy ereje volt a becsapódásnak

Forrás: ugyeszseg.hu

A vád szerint a férfi 2022. október 29-én hajnalban éjszakai sötétségben, de a közvilágítás által jól megvilágított útszakaszon, ködszitálástól nedves úton vezette kistehergépkocsiját Salgótarjánban a Budapesti úton, Zagyvapálfalva irányába.

A Hősök út kereszteződése előtti, táblával is jelzett, kijelölt gyalogosátkelőhelyet 49-53 km/h sebességgel közelített meg, eközben neki balról már a zebrán elindult a 70 éves sértett. A zebrán gyalogló sértettet a vádlott csak akkor észlelte, amikor már mindössze 18-19 méter távolságra volt tőle, noha a nő már 52-53 méterről látható volt számára. Ekkor rálépett a fékpedálra, de a jármű alig lassult ennyi idő alatt, és a 47-51 km/h sebességre lassuló furgon a bal első részével elütötte a gyalogosátkelőhelyen addigra már 10 métert haladó nőt.

A baleset következtében az elütött nő az úttestre zuhant és agykamrai vérzést, többszörös bordatörést, a tüdő és a máj sérülését, valamint a váll és a láb zúzódását szenvedte el, mely sérülések gyógytartama nyolc napon túli volt.

A baleset oka az volt, hogy a gépkocsivezető a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, holott azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének – a szükséghez képest megállással is – eleget tudjon tenni.

A Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádiratban a járási ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására, közúti járművezetéstől eltiltásra és a 268.548 forint bűnügyi költség megfizetésére tett indítványt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában