Felajánlások

2023.06.07. 17:53

Hálás az adományokért Dávid édesanyja – már tud mosolyogni a Salgótarjánban újraélesztett fiú

Hálás a salgótarjániak összefogásáért annak a kisfiúnak az édesanyja, akit újraélesztettek a Beszterce-lakótelei általános iskolában és az oxigénhiány miatt agykárosodást szenvedett.

G. E.

Egymás után indulnak segítő kezdeményezések, amelyekkel a Salgótarjánban néhány hete újraélesztett kisfiú felépülését szeretnék támogatni. Mint arról beszámoltunk: kollégánk, Hüvösi Csaba fotóriporter is a jó ügy mellé állt, egy képét ajánlotta árverésre a nehéz helyzetbe került család megsegítéséért. A licit csak néhány napja indult, de már 150 ezer forintos ajánlat is érkezett. 

Rengetegen összefogtak a megyeszékhelyen Dávidért és családjáért. Aki tudja anyagilag támogatja őket, de örülnek az olyan felajánlásoknak is – mint például a pelenka, a gumikesztyű, illetve a felfekvés elleni krémek – amire az itthoni ápolás során szükségük lesz. Ezeket egy salgótarjáni szépségszalonban gyűjtik a kisfiú számára. Sőt, a helyi egyházközség is a család mellé állt: Dávidért rendszeresen közösen imádkoznak a hívők, misét is mondattak már a kisfiú felépüléséért.

Dávid édesanyja nagyon hálás Csabának és mindenkinek, aki segít nekik ebben a nehéz helyzetben. A család most főleg a sok gyógytornára, masszázsra, orvosi kezelésekre és az utazásra gyűjt, ami Dávidra vár, hiszen a kisfiúnak kedden pacemakert ültetnek be, majd Miskolcra kerül, ahol kezdődhet az intenzív rehabilitáció – írta a Bors.

– Nagyon hálásak vagyunk, hiszen ezzel a segítséggel messzebbre is juthatunk Dávidkával a fejlődésben. Minden nap elmondom neki is, hogy mennyi ember támogatja és küldik neki az erőt, ő pedig már tud mosolyogni és nagyon harcol, de rengeteg fejlesztés kell majd neki – nyilatkozta a Borsnak az édesanya a felajánlással kapcsolatban. – Együtt üzenjük, hogy nagyon köszönjük és megyünk előre, mert ő egy igazi harcos! Minden nap harcol és nem adja fel! Ahogy én sem, mi sem tesszük!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában