Létrehozva: 2022.05.24.
Módosítva: 2022.05.24.

Ezért ölhették meg: újabb drámai részletek a munkahelyén megkéselt Zsuzsa tragédiájáról

Megszólalt a gyászoló család közeli ismerőse.

Szerző Ripost

A munkahelyétől harminc kilométerre lakott a családjával az a 45 éves nő, akit egy veszprémi gyárban gyilkoltak meg vasárnap korán reggel. A kétgyermekes édesanya, S. Zsuzsa hozzátartozói teljesen értetlenül állnak a történtek előtt, képtelenek felfogni, mi vezethetett odáig, hogy valaki kioltsa szerettük életét. Megbecsült, felelősségteljes pozícióban, minőségellenőrként dolgozott az elektronikai vállalatnál már régóta, vérbe fagyott holttestére pedig a cég öltözőjében bukkantak rá. Egy késsel többször is hason szúrta a gyilkosa, akit egy közeli buszmegállóban fogtak el.

Fotó: police.hu

„Az a férfi nem olyan régóta dolgozhatott a cégnél, de úgy tudom, már több nőnél is bepróbálkozott, mások is panaszkodtak rá. Korábban viszont sosem volt agresszív, nem tudjuk, most mi történhetett vele. Biztos a visszautasítás miatt támadhatott. A munkások az étkezdében a saját késeikkel ehetnek, így könnyen bevihette magával a gyilkos eszközt” – magyarázta a Blikknek a cég egyik alkalmazottja. Több vendégmunkást is foglalkoztatnak, felmerült, hogy a férfi is külföldről érkezhetett, de a lap szerint egy 25 éves, Hajdú-Bihar megyéből származó magyar állampolgár az elkövető.

Az áldozat családja fájdalmuk miatt nem akartak nyilatkozni. A falubeliek kedves, jóravaló, segítőkész embernek ismerték Zsuzsát. 

Hihetetlen, hogy az ember még a munkahelyén sincsen biztonságban. Hétfőn ment be kihallgatásra a rendőrségre Zsuzsa férje, s egyelőre a család is csak a hírekből tájékozódik. Onnan tudják, hogy ez a férfi másokat is zaklathatott 

– mesélte az áldozat és a gyászoló család egyik közeli ismerőse.

„Nagyon békés, kiegyensúlyozott, vidám nő volt szegény, nemrég ünnepelték a 25. házassági évfordulójukat a férjével. Három műszakban dolgozott, de sosem panaszkodott, hogy problémája lenne valakivel. Óriási a cég, gyakran cserélődnek az emberek, de erre senki nem számíthatott. Egy nappal a halála előtt, szombaton még a szüleinél járt a gyerekeivel. Csak éjszakára ment be dolgozni, de haza már nem érkezett” – tette hozzá a megtört ismerős.

Úgy tudni, a férjnek felajánlották, hogy a vállalati öltözőben átveheti a felesége holmijait, de képtelen volt oda bemenni. A lap elérte telefonon a gyilkossággal gyanúsított A. Gergő Hajdúságban élő családját, akik nem tudtak a fiatalember tettéről. Eddig nem értették, miért nem tudják elérni őt telefonon...

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán