Létrehozva: 2022.06.26.

Így éljük túl idén a kánikulát

Újra itt a nyár, a hőség és a strandszezon. Sajnálatos módon ez nem jelenti azt, hogy a munka, a tömegközlekedés és az ezzel járó stressz ne lenne jelen a mindennapokban.

S mivel szemlátomást idén sem szolgálnak fel hűsítő koktélt a villamoson és nem legyeznek minket a dugóban ácsorgó buszon, kicsit ingerültebbek vagyunk a kelleténél. Íme néhány tanács, hogyan őrizhetjük meg nyugalmunkat munkábamenet?
 

Jókedvűen ébredünk a nyári nap sugaraira, elkészítjük az uzsonnát, kellemes nyugalomban elfogyasztjuk a reggeli gyümölcslevet netán még a hírekre is marad időnk. Aztán, mint már annyiszor, nagy levegőt veszünk és elhagyjuk a lakást. Felszállunk a buszra, villamosra, metróra. A különbség csak annyi, hogy már felszálláskor leolvad rólunk a ruha, az emberek tapadnak, szuszognak, izzadnak. Nem telik három percbe és már mindenkiben újdonsült esküdt ellenségünk látjuk, akinek egyetlen célja, hogy megkeserítse az életünket. Pedig valójában ők is csak ideges, a melegtől szenvedő dolgozó emberek, mint mi. 

 

Hogyan előzzük meg és kezeljük a nyári tömegközlekedés kritikus pillanatait.


Hideg zuhany

Indulás előtt, ha tehetjük, vegyünk egy gyors hideg zuhanyt. Igaz, hogy míg vacogunk a fagyos víz alatt, ez nem a legkellemesebb, de valósággal újjászületünk tőle. Frissnek, üdének érezzük magunkat és nem tapad ránk a ruha, amint kilépünk az ajtón. Arról nem is beszélve, hogy a hideg zuhany a vérkeringésünknek is jót tesz. Azonban az esetleges kellemetlenségeket elkerülendő, ne zúdítsuk rögtön magunkra a hideget, hanem fokozatosan hűtsük le a vízet. 

Induljunk el előbb


 

Míg télen egy kis futás a busz után, még pozitív hatású is lehet, addig nyáron ez koránt sem ajánlott. Próbáljunk meg korábban elindulni, hogy egyenletes, nyugodt tempóban közelíthessük meg a munkahelyünket. Ne kapkodjunk, ne fussunk, ne stresszeljünk. Folyamatos nyugodt légzéssel, és tiszta fejjel könnyebben jóval tovább tarthatjuk magunktól távol a hőség negatív hatásait. 
 

Mindig legyen nálunk víz
 

Mégha nem is mindig a legelegánsabb, egy palack ásványvízzel szaladgálni az utcán, mindenképpen legyen nálunk. Nyáron legalább napi két liter vizet kell fogyasztanunk, de ennél több is csak jót tehet. A melegben a hidratálás kiemelten fontos, és amennyiben ez elmarad nemcsak a bőrünk és egészségünk de idegrendszerünk is kárát láthatja. 

Olvasnivaló, zene


A hőségben elég nehéz elterelni gondolatainkat a tényről, hogy meleg van. Különösen mikor egy járműbe zárva, két megálló között a hőguta kerülget minket. Mindazonáltal, azzal, hogy ezen jár az eszünk, csak hergeljük magunkat és hatalmába vesz egy kellemetlen sokszor egész napra kiható stresszes alaphangulat. Így a meleg és a tömeg okozta nehézségek helyett próbáljunk másra koncentrálni. Amennyiben le tudjuk kötni figyelmünket valami mással, már nyert ügyünk van. Egy nyugtató kellemes zene, vagy egy jó könyv, kedvenc újság tökéletes erre a célra. Ezzel elkerülhetjük, hogy munkahelyünkre már pattanásig feszülő idegekkel érkezzünk.


A mosoly ereje

Bármennyire is az első reakciónk általában, hogy szörnyülködő arccal, elégedetlenül reagáljunk a minket körülvevők minden mozdulatára, nekünk is jobb, ha mosolygunk. Hiszen a többi utas is éppen olyan kellemetlenül érzi magát, mint mi, de közben még attól is félnek, hogy a környezetük esetleg rossz néven veszi egy-egy kényszeredett mozdulatukat. Nem csoda tehát, hogy stresszes a hangulat. Legyünk az elsők akik mosolyognak az őket körülvevőkre, s meglátjuk nem csak nekik, nekünk is javul a közérzetünk. A mosolyra ugyanis majdnem mindig mosoly a válasz. 

A tömegközlekedés mini-társadalma

Bár a tömegközlekedési eszközökön ez a bevett szokás, nemcsak környezetünk kizárása vezethet jóra. A társalgás, a nyitottság is segíthet jobb hangulatot teremteni a munkába és hazafelé menet. Számos busznak, vonatnak például megvan a maga kis mini-társadalma, mely bár folyamatosan változik, mégis általában erős maggal rendelkezik. Ugyanazok az arcok bukkannak fel s ülnek egymás mellé nap mint nap, s a kezdeti kínosan felszínes beszélgetések nemegyszer kellemes társalgássá, igaz barátsággá alakulnak. Automatikusan létrejönnek ülésrendek, és sokan már örömmel szálnak fel a buszra, hogy megoszthassák a tegnap este történteket, az „utazó társukkal“. A civilizáltságnak része, hogy az ember mindig új kapcsolatokat épít, hogy jobban érezze magát a bőrében. Ez persze nem azt jelenti, hogy erőltetni kellene a beszélgetést, de ha nyitottak vagyunk, és szeretünk társalogni, akár a vonaton is találunk ehhez partnert. Egy rossz utazást pedig semmi sem tesz elviselhetőbbé, mint egy társ – akár csak arra a fél-egy órára – akivel megoszthatjuk gondjainkat, örömeinket vagy akár csak saját túlélési tapasztalatainkat a nyári tömegközlekedés útvesztőiben. 


 


 


 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!