Egyetlen nap alatt ezren kerültek dutyiba Budapesten

Budapest belvárosában a Markó és a Nagy Ignác utcát határoló monumentális tömbházat Hauszmann Alajos tervezte, emeletét pedig A magyarok bejövetelét is megfestő Feszty Árpád táblaképei díszítik. De nem ez vonzotta ide a tömegeket, a hosszú sorokban kígyózó emberek az épület belsejére voltak kíváncsiak. Ide ugyanis eddig – az itt dolgozókon kívül – soha senki nem léphetett be önszántából. És hidd el nekem, aki ott jártam, addig jó, amíg nem látod belülről. 

A 19. század második felében a Lipótvárosban kialakított új igazgatási és kormányzati negyed részeként itt kapott helyet a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. számú Objektuma, mely a mai napig börtönként funkcionál: ide kerülnek azok a letartóztatottak, akik arra várnak, hogy ügyükben ítéletet hozzanak. 

Az 1890-ben átadott speciális funkciójú „ideiglenes otthon” először nyitotta meg kapuit kívülállók előtt, akik csoportosan vezetett egyórás séták keretében szerezhettek bepillantást a kissé nyomasztó, mindenfelől szögesdrótok által övezett folyosókra, sétaudvarokra, sőt még egy mintacellába is. S ha valakinek ez nem lett volna elég, maga is végigkóstolhatta a bent lakók stációit a rabomobiltól kezdve, a rabosításásnak nevezett rabruhás fényképezésen át a valódi kóstolóig: a börtönkoszt kipróbálásáig. 

A délután kezdődött program eredetileg éjfélkor ért volna véget, de olyan sokan akartak bejutni, hogy végül kénytelenek voltunk meghosszabbítani a nyitvatartást: az utolsó csoport hajnali 4 órakor végzett, így összesen 1031 ember nyert bebocsátást

− mondta el a Ripost-nak Varga Henriett, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet főhadnagyi rangú sajtósa, aki végig kísért a hidegrázós helyszíneken. A rekord idejű sorállást a nagy érdeklődés mellett a szigorú biztonsági ellenőrzés is indokolta, hisz mégiscsak egy működő börtönről van szó, ahol jelenleg is száznyolcvanan raboskodnak a vastag falak és kilátás nélküli ablakok mögött. 

Odabenn megismerhettük az őrök munkáját, sőt a szolgálati kutyát is, amely nemcsak a drogot és a cigit, de a becsempészett mobiltelefont is kiszagolja, legyen az akármilyen apró. Az ily módon elkobzott tárgyakból kiállítást is rendeztek: a szúróeszköznek is minősíthető kiskanáltól a valódi lőfegyverig rengeteg minden előkerült a rejtekhelyekről. A szó szerint lebilincselő program a kényszerítő eszközök kipróbálásával folytatódott: a kéz- és lábbilincs felpróbálásával meggyőződhettem róla, hogy igazi Houdininek kell lenni ahhoz, hogy valaki ebből meg tudjon szabadulni.