Létrehozva: 2023.02.01.

Ő az a kegyetlen szerető, aki bosszúból kinyomta szerelme mindkét szemét

Elítélték, de egyelőre még nem jogerősen a szerelmét elrabló, majd megvakító férfit.

Hat év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a Gyöngyösi Attilát, aki 2020-ban elrabolta és bántalmazta a volt barátnőjét. A férfi fellebbezett a döntés ellen, miközben emberölés kísérlete miatt előkészítő tárgyalásra is készülnie is kell, ugyanis később Lakatos Gabriella mindkét szemét kinyomta.

Gyöngyösi Attila távmeghallgatáson, a börtönből hallgatta végig az ítéletet. Fotó: Nagy Zoltán

Először járult hozzá a szemkinyomó rém, hogy a bírósági tárgyaláson kép- és hangfelvételt készítsenek róla a média jelenlevő képviselői. Talán abban reménykedett, hogy a lassan egy éve húzódó büntetőper végén kedvező ítéletet kap. 2020-ban ugyanis két társának segítségével elrabolta és tettleg bántalmazta a volt barátnőjét. 

Gabriellának sikerült megszöknie és segítséget kérnie egy drogériában. Gyöngyösi Attilát letartóztatták, de aztán kiengedték, így szabadlábon folytathatta a védekezést.

 Ebben az ügyben szerdán született ítélet a Nyíregyházi Járásbíróságon. A bíróság úgy döntött, hogy hat évet kell fegyházban töltenie. 

Gabriella, a megvakított édesanya. Fotó: Nagy Zoltán

A férfi az ítéletet nem fogadta el és felmentésért fellebbezett. Az utolsó szó jogán kifejtette, hogy ártatlannak tartja magát és vádlott-társait.

- Arra kérem a bíróságot, hogy azért ítéljen el, amit valóban elkövettem. Sajnálom, hogy ez az egész úgy alakult, ahogy – mondta Gyöngyösi Attila.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a férfinek nincs jogosítványa, ezért megkérte az unokatestvérét és az egyik barátját, hogy kocsival vigyék el Kemecsére Gabriellához egy korábbi adósság rendezése végett. Ezt megtették, a lány pedig önként beszállt az autóba. 

A fiatal nő aztán el szeretett volna menni, de Gyöngyösi ezt nem engedte, a társa bekapcsolta a gyerekzárat, a másik pedig a nő telefonjából kiszedte a sim-kártyát, hogy ne tudjon segítséget hívni.

Bár Gabriella korábban valamennyi tárgyalásra beült, ezúttal csaknem végig a folyosón maradt, és csak az ítélethirdetésre ment be testvére, Róbert kíséretében.

- Enyhe ítélet született, de tudom, hogy ez csak egy folyamat kezdete. Az biztos, hogy ma pezsgőt pukkasztok otthon – értékelte a történteket a fiatal édesanya, aki reménykedve várja a következő tárgyalássorozatot is. Gyöngyösi tavaly február 5-én megpróbálta rábeszélni a kapcsolatuk újrakezdésére és a feljelentés visszavonására a személyi szabadság megsértése ügyében, ám nem járt sikerrel. Ezen dühödött fel annyira, hogy bestiális kegyetlenséggel megverte, majd mindkét szemétől megfosztotta egykori szerelmét.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körbevette a brüsszeli rendőrség a békepárti konferenciát - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Nigel Farage a brüsszeli konferencián: Egy újfajta kommunizmussal állunk szemben!

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!