Létrehozva: 2023.02.08.

„Hatalmas hiányt hagytak hátra” - Lányával együtt vesztette életét az édesanya Kézdivásárhelynél

Eszter éppen érettségi előtt állt, iskolája és barátai is mélyen gyászolják.

Két személyautó ütközött össze Kézdivásárhely és Szentlélek között. A baleset oka egyelőre ismeretlen: az egyik autó, nem tudni, miért, áttért a menetiránnyal szembejövő sávba. A helyszínre mentőhelikoptert is hívtak, a balesetet okozó autóban ülő 42 éves édesanya és 18 éves lánya életéért sokáig küzdöttek a mentők, végül azonban nem jártak sikerrel A másik autóban négy személy utazott, ők könnyebb sérülésekkel megúszták, de őket is kórházba szállították. Nagyon gyakori a baleset Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek között, írják többen is az interneten.

Anya és lánya vesztette életét a Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek között történt súlyos balesetben. Fotó: Facebook

Mélyen vallásosak voltak

Mint kiderült, az egyik áldozat a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium 18 éves tanulója, Eszter volt, az autót pedig édesanyja vezette. A nagykászonyi család mélyen vallásos, a tragikusan elhunyt édesanyát és lányát egyházközösségük és a helyi plébánia lelkipásztora is gyászolja. „Szorgalmával és tehetségével diákévei alatt kitűnt társai közül. Ugyanakkor tanulmányai mellett fontos volt számára Isten országának építése, melyből aktívan kivette részét. Odaadóan és fáradságot nem ismerve vett részt az ifjúsági szolgálatban” – írták róla a Nagykászonyi Krisztus Király Plébánia Facebook oldalán.

Hatalmas hiányt hagy elvesztésük

A tragikus baleset után a vasárnapi szentmisét is Eszter és édesanyja halhatatlan lelkéért ajánlották fel! „Eszter a földön járó angyal volt! Mindannyiunk példaképe lehet: önzetlensége, tisztasága, szeretete, sugárzásra, Istennel való élete. Édesanyjával együtt hatalmas hiányt hagytak hátra, de a vigasztalásunk az lehet, hogy már a jó Istennel vannak, és onnan fogják továbbra is dicsőíteni, szeretni az Urat!” - írták a fiatal áldozatról. „Beszédében nagy tisztelet és szeretet volt, ölelésében igazán ölelt, zenélésben finoman és nagy odaadással tette, mindent a Jóisten dicsőségére. Hála őérte! Béke veled, Eszter!” - írta egy ismerőse.

Énekével emlékeznek rá

Többen egy a YouTube videómegosztóra felkerült felvételt is megosztottak, amin Eszter énekel párjával, Koppánnyal, aki korábban szintén a kézdivásárhelyi református kollégium tanulója volt, a fiatal lánnyal lelki szolgálat alatt ismerkedtek meg és szökkent szárba a szerelmük. 

 

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek” – osztották meg a fiatalok többször is ezt az idézetet Jeremiás könyvéből.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton