Létrehozva: 2023.03.24.

Közellenséggé váltak, száműznék Ceglédről a két rosszindulatú nyugdíjast: A játszótér után a kutyafuttatót is bezáratnák

A pálya után lakat kerülhet a ceglédi kutyafuttatóra is.

Ahogy arról lapunk már korábban beszámolt hatalmas felháborodást váltott ki Cegléden, hogy két sportpályát is a földdel tesznek egyenlővé. Köztársaság utcában, a volt tiszti lakótelepnél, illetve a csokiházaknál lévőtől kell elbúcsúzniuk a fiataloknak. Egy-egy idős lakó feljelentése miatt került a bíróság elé a labdázó sorsa. A nyugdíjasok a zajongásra és a labda pattogtatásra panaszkodtak. Most újabb szintre léptek: a kutyafuttatóra is lakatot tennének.

Lakat kerülhet a ceglédi kutyafuttatóra is  Fotó: Google térkép

Pár hete Szemerédiné Gér Anikó lapunknak panaszolta el, mi folyik a környéken. Elmondása szerint két idősebb városlakót zavar a hangoskodás, ezért bontják le a gyerekek kedvenc helyeit.

– Elvileg évek óta megy a pereskedés az önkormányzat és egy-egy lakó között. Két pályáról van szó, mindkettőnél egy-egy személy a bejelentő. Most a cél a Kúria elé vinni a történteket, mert mi már csak a végzéssel szembesültünk, hogy be kell zárni és lebontani a két pályát, amik 40 éve szolgálják a gyerekeket. – mesélte el Anikó.

Az idős bejelentő azonban nem elégedett meg ennyivel, az átellenben lévő óvodára is bejelentést tett hangoskodás miatt. Legutóbb pedig rendőröket hívott a labdázóban játszó gyerekekre.

– Valami nagyon nincs rendben nála odabent. Az ilyen embernek semmi sem jó. – mondta el egy helybeli.

A városlakók online petíciót is indítottak és úgy döntöttek a Kúria elé viszik az ügyet. Most azonban úgy néz ki, egy újabb ügyért is harcolhatnak: a nyugdíjasokat már a kutyaugatás is zavarja, ezért a kutyafuttatót is szeretnék eltávolíttatni. 

Szerettem Cegléden lakni, de az elmúlt időszakban, ami ott folyik, egy percre nem bántam meg, hogy elköltöztem, esküszöm. A sok rosszindulatú ember, ami ott van, ritka. Az egyiket a kutyák zavarják, a másikat az egészséges gyerekek. Az ilyen embereket száműzni kellene! 

– fejtette ki véleményét egy volt ceglédi lakos.

A helyiek szerencsére ebbe sem törődnek bele, szombatra tiltakozást szerveztek. Az említett kutyafuttatóban fognak összegyűlni a kutyagazdik négylábú kedvenceikkel. 

– Valami messzi-messzi galaxisba kéne küldeni, talán ott jól el lenne – mondta nevetve az egyik szomszéd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét