Létrehozva: 2023.03.29.

Szabó Zsófit újabb férfi ostromolja, nem mindennapi módszerrel

Könnyen lehet, hogy ahhoz a módszerhez folyamodott Szabó Zsófi új udvarlója, ami egyszer már Shane Tusupnak bejött.

Könnyen lehet, hogy új férfi vetett szemet Szabó Zsófira: gyanús ugyanis, hogy egyvalaki szinte minden posztját belájkolja az utóbbi időben. Noha Zsófi úgy kezdte az évet, hogy még véletlenül sem szeretne idén szerelembe esni, azóta a rajongók megpróbálták összeboronálni Miller Dáviddal, miután szívecskékkel üzengettek egymásnak. Azóta elcsendesedtek az üzenetek köztük a közösségi médiában, kollégánknak azonban feltűnt, hogy egy új férfi jelenhetett meg a színen, aki mintha az utóbbi időben minden Zsófi egyes bejegyzésére rögtön szívecskével reagálna az Instán. És ki tudja, talán célt is ér mindezzel az illető, ugyanis ne feledjük, korábban Shane Tusup épp ugyanígy hódította meg a tévés szívét: az amerikai úszóedző ugyanis az Instán kezdett heves lájkolásba és udvarlásba Zsófi képei alatt, aminek az lett az eredménye, hogy randizgatni kezdtek, majd pedig megtörtént a lánykérés is. Persze azóta a kapcsolat zátonyra futott, ugyanis nagyjából 10 hónapja egy elmérgesedett vitát követően Shane visszakapta az eljegyzési gyűrűt, és mehetett Isten hírével. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Szabó Zsófi innentől elzárná magát bárminemű közösségi médiás udvarlás elől.
 

Ráadásul nem is akárki az illető, aki úgy tűnik, mintha udvarolna Zsófinak: több ismert nő lovagja volt már. De hogy mely sztárok exe vetett szemet a gyönyörű műsorvezetőnőre, az kiderül csütörökön a BorsOnline-on!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó

LOVE

Cáfolja szakítását a magyar műsorvezető

LOVE

Képek a nagy eseményről: Tóth Gabiéknál hatalmas a boldogság