Létrehozva: 2023.06.08.

Ijesztő! Egy profi fotósnak sikerülhetett lencsevégre kapnia egy UFO-t - Fotó

Ráadásul egy katonai bemutató során jelent meg az objektum.

Aggasztó hírek érkeztek Angliából. A július harmadikai hétvégén ugyanis a RAF "Vörös Nyilak" légiparádé során egy kíváncsi fotós furcsa dolgot pillantott meg az égen. A formációban repülő katonai gépek között ugyanis megjelent egy azonosítatlan repülő tárgy, és ugyanolyan elképesztő sebességgel haladt, mint a körülötte szálló gépek.

ufo, földönkívüli, illusztráció
Képünk illusztráció 

Az esetről a Daily Star számolt be. A lap arról ír, hogy az ilyen katonai repülők hangsebességgel is tudnak repülni, így még érthetetlenebb, hogy milyen eszköz volt képes rá, hogy végig kísérje őket. A szemtanú pedig azt nyilatkozta a lapnak, hogy miután a repülők leszálltak, a tárgy rejtélyesen eltűnt. 

A fotóst leszámítva egy nő, Emma Smith is arról számolt be, hogy furcsa repülő tárgyat vélt felfedezni a légiparádé közben.

Visszanéztem a helyszínen készített képeimet, és észrevettem rajtuk a fekete foltot. Olyan volt, mint egy forgó lap közelebbről. Őszintén én nem nagyon hiszek az UFO-dolgokban, de ezt nehéz máshogy megmagyarázni.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra