Fotók

2022.05.18. 17:27

A festő és a fodrász szakma rejtelmeibe leshettek be a nyílt napon

Pályaorientációs nyílt napnak adott otthont szerdán a KSZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola. Közel száz kaposvári, nagybajomi, mesztegnyői és berzencei diák érkezett, akik a festő, mázoló tapétázó, az asztalos és az épületgépész képzésen kívül a fodrász szakma rejtelmeibe is betekintést kaptak.

Harsányi Miklós

– Itt egy percet sem lehet unatkozni – mondta az egyik hetedik osztályos fiú, miközben a következő állomásra indultak. Egy téglaipari  cég munkatársa látványos bemutatót tartott a leendő kőműveseknek: síkra csiszolt téglákkal falazott. Krasznai József oktatató hangsúlyozta: céljuk, hogy diákjaik minél hamarabb megismerjék az élvonalbeli megoldásokat.

– Sok érdekes dolgot tanulunk, jó választás volt ez az iskola – mondta a 15 éves Nagy Dorián. – Otthon már garázs és teraszépítkezésnél is segítettem, a kőműves szakma kiskorom óta foglalkoztat. 

Fotók: Lang Róbert

Újabb és újabb csoportok érkeztek, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében zajlott a szakmai program. A festők is megcsillogtatták tehetségüket: Major Ákos és társait épp a mély alapozás kötötte le az egyik tanteremben. Miközben Szalai Bernát igazgató-helyettes a szakmatanulás hasznáról tartott előadást a multifunkciós teremben, azalatt a fodrászoknál egymásnak adták a kilincset a pályaválasztás előtt álló diákok. Hajvágó gép, hajvasaló és a gyakorláshoz fodrász babafej: a jól berendezett szakteremben minden főbb kellék rendelkezésre áll. Bogdán Krisztina oktató azt mondta: pillanatnyilag 26-an járnak a fodrász képzésre, s a diákok olyan képesítést szereznek, melynek birtokában könnyen állást találhatnak.  A 13 esztendős Kiss Anna a kaposvári Toldi iskolába jár, s  neki leginkább a hajfonás tetszett, osztálytársa, Rada Bálint elsősorban a műszaki területek iránt érdeklődik. 

– Számos  fiatal a továbbtanulás előtt  nem tudja pontosan, hogy milyen irányba induljon el – hangsúlyozta Horváth Ildikó tanár, aki 27 hetedik osztályos toldis  fiatallal érkezett a rendezvényre. – Nekik szeretnénk minden támogatást megadni, hogy jó döntést hozzanak. A tanulók Kaposváron rengeteg képzési lehetőség lehet közül választhatnak, s egy ilyen látogatáskor közvetlen élményt, tapasztalatot szerezhetnek.

Hogyan lehet profin elkészíteni egy polcállványt? Az asztalos csapat két tagja, Varga Bence és G. Király Tamás adott ízelítőt a főbb szakmai fogásokból. Nem csak diákok, szülők is felkeresték a pályaorientációs napot. Székelyné Szanyadi Viktória szerint döntő a tájékozódás és a jó időzítés, s ma már egyértelmű: kifizetődő szakmát tanulni.

– Öt ágazatban 15 szakma közül választhatnak a diákok – közölte Agócs Attila, a Lamping József  technikum igazgatója. – Tavaly 110 új diák kezdte el tanulmányait nálunk és sikernek érzem, hogy a 2022-2023-as tanévben is csaknem  ennyien jönnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában