Utolsó napok

2022.06.30. 13:00

Lehúzta a rolót a repülőgép-szerelő képzés Kadarkúton

Levélben értesítették a szülőket, hogy a tanév végével a képzés is befejeződik a kadarkúti iskolában.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Róbert

A somogyi szakképzés nagy sikerének számított, amikor  2020-ban repülőgép-szerelő képzést indítottak a kadarkúti Jálics Ernő Szakképző Iskolában. Az ötéves légijármű-szerelő technikus, illetve légijármű elektrotechnikus képzés végén érettségit, technikusi, illetve szakmunkás-bizonyítványt vártak a jelentkező középiskolások. 

A Fly-Coop Kft. kadarkúti légibázisa adta az otthont a gyakorlati képzésnek, s a Dunántúlon kizárólag Kadarkúton lehetett ilyen programra jelentkezni. Mutatta az érdeklődést, hogy budapesti és debreceni fiatalok is tájékozódtak a somogyi lehetőségekről.  Tucatnyi diákkal indult a képzés, ám két év után a napokban a szülők levelet kaptak arról, hogy a tanév végén megszűnik a képzés, amelyet elkezdtek a gyermekeik. Az év végén a tanulók még bizonyítványt kaptak. Az osztályban szociális gondozókkal együtt tanulták a közismereti tárgyakat, ezek az eredményeik nem vesznek el. 

– A levélben az állt, hogy nem tudták teljesíteni a feltételrendszert, ezért szűnik meg a légijármű-szerelői szak – mondták azok a szülők, akik megkeresték szerkesztőségünket. – Átjelentkezési lehetőséget kínáltak fel, a fiunkat átvennék gépbeállító technikusnak  (hivatalosan gépgyártástechnológiai technikus)  Nagyatádra, vagy a gépjármű-mechatronikai szakra az Eötvösbe, illetve kaposvári gimnáziumokban folytathatná a tanulmányait. Aki be akarja fejezni a repülőgép-szerelői képzést, az egy budapesti iskolában teheti ezt meg.  

Nem önkormányzati fenntartású az iskola, de a képzés megszűnése a települést is hátrányosan érinti, felelte kérdésünkre Karsai József, Kadarkút polgármestere, aki arról értesült, hogy a gépészeti alapképzést kapó diákok másik iskolákban folytathatják. Megérti a döntést, de megbékélni nem tud vele, kommentálta a történteket. A városban úgy tudják, hogy a szakképzési gyakorlati helyszínt biztosító cég és a kadarkúti iskola nem tudott megegyezésre jutni az új tanévre. Megkerestük a Jálicsot működtető Kaposvári Szakképzési Centrumot, de nem nyilatkoztak a folyamatban lévő ügyről.

Más forrásból úgy tudjuk, hogy egyeztetésre készülnek a szülőkkel a gyerekek továbbtanulásáról. Kerestük a sétarepüléseket és légi taxi szolgáltatásokat, illetve pilótaképzést biztosító Fly-Coopot, melynek a kadarkútin kívül Budaörsön is működik légibázisa. Azt tudtuk meg, hogy a vezetőség szabadságon van, így írásos megkeresésünkre nem reagáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában