Esélyteremtés mozizva

2022.08.12. 20:00

Harry Potterrel piknikeztek a kaposvári városligetben

Piknikkel egybekötött hangulatos filmvetítést rendezett az Ökumenikus Segélyszervezet a kaposvári városligetben pénteken. Egy szó szerint varázslatos filmet tekinthetnek meg az érdeklődők, amelyet korábban már valamennyien láttak. A különleges estén nemcsak a filvászonra és rajta Harry Potterre fókuszáltak, hanem a jótékonykodásra is.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang Róbert

Célbadobás, csocsóasztal, óriásdominó, memóriafal, rajzasztal várta a piknikre érkező fiatalokat az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából. A mozivászon előtt, a füvön a Segélyszervezet adományvonalát, a 1353-as hívószámát élőképpel rakták ki a résztvevők, hogy egy föléjük repülő drón rögzíthesse a képet.

– Az a célunk, hogy az elkövetkezendő húsz napban 20 millió forintot gyűjtsünk össze, amelyet minőségi tanszerekre költünk majd. Szeretnénk kétezer, rászoruló gyermek iskolatáskáját megtölteni fejenként 10 ezer forint értékben – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Somogyban csaknem ötszáz gyermek részesül majd az adományból. Közülük százötvenen kaposváriak.

– Igyekszünk személyre szabottan teljesíteni a kéréseket – mondta Bacza Barbara, a Segélyszervezet kaposvári központjának vezetője. – A tolltartó a sláger és a kreatív eszközök. Ez utóbbi bármelyik korosztálynak örömet szerez. Volt aki jelezte, hogy az iskolatáska az, amit szeretnék, ha megvásárolnánk – sorolta a központvezető.

Forrás: Lang Robert Kaposvar

– Bármi, amit a piknikhez vásárolnak a résztvevők, azzal a rászorulókat támogatják. Az „Iskolakezdés együtt!” program egyben az esélyegyenlőség megteremtéséről is szól, hogy jó minőségű felszereléssel kezdhessék a gyerekek a tanévet – mondta Kiss Boáz, az Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense. A pénteki esten a Harry Potter és a bölcsek köve című játékfilmet vetítik. A kultfilm hozta az ötletet, hogy a nézőket arra ösztönözzék, öltözzenek be a film szereplőinek. Akik ezt vállalták, ajándékot kaptak.

Forrás: Lang R.

– Másfél éve lett Harry Potter rajongó a kislányom – mondta Horváthné Gadár Krisztina. – Most lesz elsős, nagyon jól tudom, mit jelent egy gyermek beiskolázása, ezért hoztunk néhány felszerelést is adományként – mondta az édesanya. A segélyszervezet viszont elsősorban nem tárgyi juttatásokra számít, hanem a 1353-as szám felhívását kéri a támogatóktól, amellyel 250 forinttal támogathatjuk a rászoruló diákok tanévkezdését. 

Az esten a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet vetítették az érdeklődőknek, akik a vetítés előtt Szabados Ágnes, híradós műsorvezető, a „nincs időm olvasni!” kihívás ötletgazdájával is találkozhatott.

- A Harry Potter könyvek szerettették meg velem az olvasást, így nagy rajongója vagyok a történetnek, fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel és a felnőttekkel is megszerettessem az olvasást. Ezen kívül küldetéstudatot érzek, hogy jó ügy mellé álljak és példát mutassak – mondta Szabados Ágnes, aki a segélyszervezet önkéntese is egy személyben.

 

 

Kaposvárral kölcsönös a segítségnyújtás

A vetítés előtt Szita Károly, Kaposvár polgármestere is ellátogatott a rendezvényre. Megköszönte az Ökumenikus Segélyszervezet adományát, azt az öt millió forintot, amelyet a május végi jégkár enyhítésére ajánlottak fel Kaposvárnak.

– Jó helyre került a pénz, már megjavították a jég rongálta tetőket – mondta a polgármester. – Nemcsak ezt a segítséget kaptuk. Öt éve itt vannak a Pécsi utcában, és Kastélyosdombón, ahol megmutatták, hogy érdemes támogatási rendszert működtetni úgy, hogy a rászorulóknak esélyt adnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában