Miss Balaton

2022.08.15. 06:58

A fővárosba került a balatoni díszes korona

Marosi Gábor

Fotó: Miss Balaton Official

Csupor Olíviát választották meg a Miss Balaton idei királynőjének a hétvégén Balatonfüreden. A 25 éves budapesti fiatal első udvarhölgye Németh Vivien, a második Czepek Kata lett. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben nem szervezték meg, ezért a döntő estéjén szinte tapintható volt az izgalom. Csupor Olívia az eseményen elmondta, egy ilyen cím nagy felelősséggel jár, ezért kicsit félt is a pillanattól. Ennek ellenére nagyon boldog, de tudja, hogy nem lesz könnyű ezen az úton. Hozzátette, ha tehetné, mindegyik lánnyal megosztaná a koronát. 

 

Balogh Eleni, a verseny legutóbbi, 2019-es győztese három éven át viselte a Miss Balaton címet, ezért számára is különleges volt a szombati döntő. Az eseményen elmondta, furcsa érzés, hogy nem várja majd otthon a korona, de azért boldog is. A döntős lányok közül mindenki megérdemelte volna a győzelmet – tette hozzá.

A zsűriben a 2007-es Miss Balaton, Finta Eszter Klára, Kassai Fibi sminkmester, Gecse Norbert üzletember, valamint Ajkai Dávid és Nánási Pál fotográfusok foglaltak helyet. – Nehéz dolgunk volt, nehezen kapcsoltam szét a fotós és a hétköznapi ember énemet. Végül nagyon jó eredmény született, nagyon elégedett vagyok – mondta el Nánási Pál. A Miss Balaton új királynője, Csupor Olívia egy autóval és egy médiamenedzsment szerződéssel lett gazdagabb. Ősszel pedig egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására, ahol a verseny korábbi felfedezettjei és győztesei körében fejlődhet tovább szakmailag. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában