Gidabumm

2022.08.17. 11:29

Duplázott a somogysárdi kecskemama

Négyesiker kecskegidák születtek Somogysárdon. A két fekete és a két barna színű állat néhány nappal ezelőtt jött a világra a Tóth család házánál.

Marosi Gábor

A Panda, Patrik, Peti és Pötyi névre keresztelt kis kecskék jelenleg játékkal, evéssel és alvás töltik a napjaikat. Tóth Melinda az állatok gazdája lapunknak elmondta, lassan kezdenek hozzászokni, hogy egyszerre négy kecske látja meg a napvilágot. Tavaly is ettől az anyától született ugyanennyi gida. – Nemcsak a négyesiker számít ritkaságnak, hanem az is, hogy a következő évben is négy születik – mondta Tóth Melinda.

Az újszülött állatok mindegyike bak, ezért ha nagyobb lesznek, akkor biztosan eladják mindegyiket. Addig azonban a somogysárdi ház udvarában ugrándozhatnak. Tóth Melinda kiemelte, az anyakecskének nagyon bő teje van, pár hét múlva viszont be kell majd segíteni a táplálásukba. – Erre azért van szükség, mert az erősebbek nem engedik oda a gyengébbeket az anyjukhoz – emelte ki a somogysárdi asszony.

A gidák fedeztetéssel, egy „bérapával” készültek. A bakkecskét egy másik somogysárdi családtól kérték kölcsön Tóthék. Házuknál egyébként már több mint tíz éve tartanak kecskéket. Jelenleg három anyakecske és öt bak gidájuk van. Tóth Melinda elmondta, évek óta fogyasztják a kecskék tejét. A Bíbor nevű anyakecske, akinek most született négyesikre, korábban kettő és fél liter tejet is adott naponta. A bőséges hozamnak köszönhetően sajtot is szoktak készíteni. Ennek a nagy részét maguk fogyasztják el, de az ismerősök is visznek tőlük. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában