Lassú víz

2022.09.27. 08:12

Egy év után emeltek vádat az anya ellen, aki buszmegállóban hagyta gyermekét

Tavaly októberben, egy októberi hideg napon döntött a nő úgy, megszült gyermekét a fonyódi buszmegállóba helyezi el. Mert ott úgyis megtalálják...

Sonline

Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a harmincas éveiben járó nővel szemben, aki nem kívánt terhességből született csecsemőjét ellátatlanul kitette a hideg őszi időben.

Az életvitelszerűen Ausztriában élő nő laza párkapcsolatot tartott fenn egy idősebb férfival, akitől 2021 tavaszán teherbe esett. A vádlott igyekezett nem tudomást venni a terhességről, orvosnál nem járt és senkinek sem említette azt.

A nő 2021 októberében egyedül tartózkodott párja házában, amikor megindult a szülés, melynek során egy egészséges kislánynak adott életet. A vádlott ezután megmosdatta és két textíliába takarta a csecsemőt, majd autóval Fonyódra indult, ahol a délutáni órákban egy félreeső helyen lévő buszmegállóban kitette az újszülött sértettet. 

A külső hőmérséklet ekkor 8,3 C fok volt, illetőleg a vasárnap délutáni időpontra tekintettel a buszmegállóban és annak közelében senki sem tartózkodott, ezért a vádlott alappal számolhatott azzal, hogy a sértett halála a kihűlés, vagy az ellátatlanság miatt rövid időn belül bekövetkezik. A puszta véletlennek volt köszönhető, hogy végül a csecsemőt kutyát sétáltató helyi lakosok megtalálták, és értesítették a mentőket. 

Az újszülöttnek végül nem esett baja, míg a vádlottat az eset után néhány napon belül azonosították és elfogták a somogyi rendőrök. 

 

Az ügyészség vádiratában a korábban letartóztatásban, jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló nővel szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltást, valamint szülői felügyeleti jogának megszüntetését kérte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában