Birkózás

2022.11.28. 13:18

Koleszár Ármin diákolimpiát nyert

Koleszár Ármin már hat éve birkózik a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola színeiben. Sok szép eredményt elért már a fiatal sportoló, legutóbbi versenyén, a Diák II-es Szabadfogású Diákolimpián a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Trancsik Zsanett

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Koleszár Ármin igazi birkózó családból származik, hiszen édesapja Európa-bajnok volt, testvére pedig a mai napig űzi a sportágat. Ármin hat éve edz a Kaposvári Sportközpont és Sportiskolánál. A Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumban tanul, jelenleg kitűnő a tanulmányi átlaga, csupán egy tantárgyból áll négyes és ötös között.

– Még márciusban volt a magyar bajnokság, nemrég pedig a diákolimpia, ebben az évben számomra ezek voltak a fő versenyek és mindegyiken első lettem – kezdte Koleszár Ármin. – Ezenkívül volt még egy előkelő csapatbajnoki negyedik helyem is. Idén eddig egyszer lettem második Szlovákiában, a többi megméretésemet mind meg tudtam nyerni.

A Diák II-es Szabadfogású Diákolimpiát november negyedikén rendezték meg.

– A versenyek előtt egy héttel már könnyített edzések vannak, hogy ne legyen izomláz, ilyenkor a technikákat ismételjük és szituációkat elemzünk, sokat birkózunk – mondta a fiatal sportoló. – A diákolimpián négy meccsem volt, az ellenfelek közül korábban pedig eddig csak egyikükkel találkoztam. A négy mérkőzés alatt 40/0-s átlagot hoztam, ennek nagyon örültem, hiszen diákolimpián még nem győztem.

– Van még egy meghívásunk külföldre versenyezni, de erősen átgondoljuk, hogy kihagyjuk, mert Árminnak és társainak nagyon sok versenye volt az ősszel – emelte ki Takács László, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola birkózó szakosztályának vezetőedzője. – Számos külföldi versenyen vettünk részt, melyek a felkészülésük része volt az országos döntőt megelőző területi selejtezőre, ahol biztosítani kellett a döntőbe való részvételt. Ez az eredmény mondhatni elvárás volt tőle, mert tavasszal magyar bajnok lett, az volt az első rangos versenye. 

A birkózók két évet töltenek el egy korosztályban, Ármin idén utolsó éves a Diák II-ben, jövőre Diák I-es lesz. A különbség annyi, hogy előbbinél csak szabadfogásban versenyezhetnek – ahol az ellenfél lábát is lehet támadni –, míg utóbbi korosztályban már lesznek kötöttfogású versenyek is, ott csak derékvonaltól felfelé lehet támadni és nagyobb ívű dobások is vannak.

– Amikor utolsó éves, akkor vele egykorúakkal vagy nála fiatalabbakkal versenyez, nem úgy, mint az azt megelőző évben vagy a jövő évben, amikor összetalálkozhat egy évvel idősebbel is – fogalmazott a vezetőedző. – Ebben az évben igazából a saját elvárásainak kellett megfelelni. Azt nem mondom, hogy a miénknek is, mert tudtuk, ilyen hozzáállással elérhető a dobogó bármely foka. Egy nagy áttörés volt számára minden téren az év eleji aranyérem, egy óriási teher került le róla. Utána sem állt meg, nem bízta a véletlenre a mostani diákolimpiát sem. Nem volt kétség, hogy a dobogó melyik fokára álljon fel. Rengeteget edz, olyan céltudatosan, nem volt kérdés, hogy eléri a célját. 

– A korosztályváltás kapcsán megint az lesz, mint tavaly, hogy ő lesz a fiatal és idősebbekkel fog birkózni – hangsúlyozta Takács László. – De ilyen edzésmunkával nem lenne meglepetés, hogyha már az idősebbek között is a dobogó tetejére állna, de ez egyáltalán nem elvárás a következő évben. 

Koleszár Ármin birkózó családból származik, így minden verseny előtt szoktak neki tanácsot adni. A testvére most került fel Budapestre egyetemre és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián folytatja a sportolást. A testvérek kiváló birkózók, emellett Ármin idáig folyamatosan kitűnő tanuló, a testvére pedig tizenkét évig volt az. Ha Ármin épp készül egy versenyre és közbejön egy dolgozat, sok a tanulnivaló, de akkor sem hiányzik az edzésről.

– Minden olyan háttér megvan nálunk a Kasiban ahhoz, ha egy ilyen tehetség bontogatja a szárnyait, akkor a legmagasabb szintre is el lehet juttatni – emelte ki. – Gondolok itt a sportpszichológusra, rehabilitációs központra, valamint a korszerű edzéseszközeinkre, amik nem csak a jó eredmények elérésének a záloga, hanem a gyerekek egészségének, sérülésektől mentes felkészülésének elengedhetetlen része.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában