Fotók

2022.11.29. 15:45

Évtizedek a könyvek között: szakmájukat ünnepelték a könyvtárosok

A tíz, húsz, harminc és negyven éve könyvtárosként dolgozókat köszöntötték kedden délelőtt a Takáts Gyula Könyvtárban. A kaposvári ünnepségen kiosztották a Könyvtárért, az olvasókért díjat is, az elismerést a megyei könyvtár dolgozóinak szavazatai alapján ítélték oda.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Megtelt a megyei könyvtár kedden délelőtt könyvtárosokkal. Az ünnepségen Pusztai Ádám egyetemi tanár arról tartott előadást, hogy a játékok milyen hatással lehetnek a látogatószám növelésében. Horváth János könyvtáros a prezentációkészítés rejtelmeibe kalauzolta el az érdeklődőket. Rázsits Veronika, a Takáts Gyula Könyvtár igazgatója elmondta: az eseményen a 10-20-30-40 éve a szakmában dolgozókat díjazták. A találkozón szó esett az energiaválságról is.

Kétszázharminc kistelepülési könyvtár ellátását végezzük, mindenhol működnek az intézmények, csak a szolgáltatási csökkentették, ahogy mi is, hétfőtől csütörtökig várjuk az olvasókat, pénteken pedig otthonról dolgozunk, a tervek szerint áprilisig ez a munkarend lesz érvényben – emelte ki Rázsits Veronika. Hozzátette: a téli szünetben is nyitva lesz a megyei könyvtár, minden napra gyermekfoglalkozásokat szerveznek.

H. Molnár Katalin negyven éve dolgozik a Takáts Gyula Könyvtárban. – Gyerekként is szerettem a könyveket, a nővérem könyvéből egyedül megtanultam olvasni, érdekelt a zenei pálya is, de nem bántam meg, hogy a könyvtárosság mellett döntöttem, az én területem a művészeti állomány gondozása – mesélte H. Molnár Katalin. 

Rajta kívül még tizenhárman vehettek át elismerést Huszti Gábortól, a megyei közgyűlés alelnökétől és Dér Tamástól, Kaposvár alpolgármesterétől. 

– Nyári munka során dolgoztam a tóti könyvtárban és Németh Márta hatására visszatértem és negyven éve ott vagyok, besegítek a rendezvényszervezésbe is – mondta Bojkovszky Tiborné, a lengyeltóti városi könyvtár díjazott könyvtárosa. Az ünnepségen kiosztották a Könyvtárért, az olvasókért díjat is, az elismerést a megyei könyvtár dolgozóinak szavazatai alapján Németh Gabriella kapta, aki 35 éve dolgozik könyvtárosként és a megyei könyvtár feldolgozó részlegét vezeti. 

A díjazottak teljes listája

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában