Röplabda

2023.03.29. 20:55

Ötszettes csata után újra hátrányban a KNRC

A női Extraliga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén ismét a Fatum-Nyíregyháza látta vendégül a Kaposvári Női Röplabda Club együttesét. Hatalmas, ötszettes csata után végül újra a szabolcsiak harcolták ki az előnyt a párharcban.

Trancsik Zsanett

Mint ahogy a legelső mérkőzésen ismét a Nyíregyháza kezdett jobban, de hamar felvették a ritmust a kaposváriak. Hatalmas tűzzel játszottak a vendégek, nagy mentális erőre tettek szert a hazai győzelemmel. Bár sok technikai hiba csúszott a játékukba, mégis inkább a hazaiak voltak az idegesebbek, Szedmák Rékára nem találtak ellenszert. A hajrában már hat is volt közte, de kicsit talán elkényelmesedtek a somogyiak, így esélyt adtak, hogy felzárkózzon a Fatum, ami meg is történt, hiszen 24–24-nél egyenlő volt az állás. Elkapta a ritmust a végére a nyírségi együttes, így egy rendkívül szoros és izgalmas végjáték után ki is használták az első szettlabdájukat.

A második etapra több hibával játszott a KNRC, közel sem voltak annyira felszabadultak. De 5–6 után úgy tűnt, rendezni tudták a soraikat, határozottabban játszottak. Ám a szabolcsiak eközben sokkal agresszívabbak lettek, míg a kaposváriak javarészt futottak az eredmény után, nem volt a leghatékonyabb a támadásuk, míg a hazaiak sáncmunkája nagyon jól működött. Nagyon elbizonytalanodtak a vendégek, el is maradt a szoros véghajrá, így a Fatum nyerte a második játszmát is.

A mérkőzés képe a továbbiakban sem változott, a harmadik felvonás is szorosan indult, ám igen jól feljavult a somogyiak játéka, most a szabolcsiak kerültek hullámvölgybe. Az első szettből tanult KNRC, ismét hatpontos előnyben volt a hajrában, de ezúttal nem engedte felzárkózni az ellenfelét, bármennyire is próbálkozott. Végül szépíteni tudtak az álláson a vendégek.

A negyedik etapot egy 6–0-ás sorozattal indították a kaposváriak, ám a Nyíregyháza most hamar magára talált és hamar elpárolgott a somogyiak előnye. Ám feljavult a vendégek blokkmunkája, a hazai oldalon pedig sok volt a nyitásrontás. Ismét hatpontos volt a hajrában a különbség a Kaposvár javára, de a Fatum ismét fel tudott zárkózni, 21–22-nél már csak egy volt közte Merve Cepninek köszönhetően, aki két ászt nyitott egymás után. Két szettlabdát még hárítottak a nyírségiek, de aztán a vendégek egyenlítettek az álláson, így jöhetett az ötödik játszma.

Az utolsó felvonás már az idegek csatája volt, adok-kapok küzdelem kezdődött. 6–6-nál még egyenlő volt az állás, de végül kétpontos nyíregyházi vezetéssel fordultak a felek, egyértelműen a hazaiaknál volt a lélektani előny. A somogyiak a lehető legrosszabbkor kerültek hullámvölgybe, hiszen 13–8 állt az eredményjelzőn. Végül aztán egy szabálytalan érintés által a Fatum kihasználja első mérkőzéslabdáját, így szombaton, Kaposváron a szabolcsiaknak van esélyük kiharcolni az elődöntőbe jutást.

Fatum-Nyíregyháza–Kaposvári NRC 3–2 (–25, –17, 19, 23, –10)

Nyíregyháza, Continental Arena, 272 néző. Vezette: Jámbor, Szabó.

Fatum: Leban (16), Lászlop (8), Jurdza (26), Belova (8), Cepni (14), Cicic (4). Csere: Tóth (liberó). Vezetőedző: Tomas Varga.

KNRC: Szedmák (21), Bodovics (5), Ubavic (21), Godó (14), Gyimes (8), Maggioni (6). Csere: Radnai (liberó), Hegyi (-), Renko-Ilic (-). Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Tomas Varga: – A győzelem itthon van, az, hogy most 5 szettet kellett játszani vagy 3-at lényegtelen. Örülök neki, hogy fontos pillanatokban a csapat váltani tudott, ez volt az, ami hiányzott az előző mérkőzésen. Minden megpróbálunk, hogy szombaton lezárjuk a negyeddöntő sorozatunkat, de tudjuk, hogy ez nagyon nehéz lesz.

Vincent Lacombe: – Az, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe 2–0-ról, nagyon sok energiát kivett a csapatból. Egy ötszettes meccs végén nehéz jó döntéseket hozni, de most nincs más választásunk, mint Kaposváron nyerni, és kontrollálni a párharc hátralevő részét.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában