Szagos ügy

2023.06.06. 13:52

Bírságot szabott ki a bűz miatt a Kormányhivatal, a vizsgálat folytatódik

Egy nap alatt megoldódni látszik a Kaposváron és keleti agglomerációjában hetek óta érződő bűz dolga.

Turbéki Bernadett

Ahogy arról beszámoltunk hosszú hetek óta szokatlan, főleg csapadékos napok környékén feltámadó, leginkább erős trágyaszaghoz hasonlító bűz borzolja a kedélyeket a kaposváriak, és a város keleti agglomerációjában élő családok életében. Többen a cukorgyár ülepítőit okolják a förtelmes szag miatt.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal bűzzel kapcsolatos közérdekű bejelentés nyomán vizsgálatot indított. A szakértők megállapították, hogy a nem egészségkárosító, de az emberi közérzetre negatívan ható bűz részben a cukorgyári ülepítőtavakhoz köthető. 

A hatóság eljárást indított a levegőtisztaság-védelmi előírások megsértése miatt, és a céget a bűzhatás csökkentése, illetve a jövőbeni megelőzés érdekében intézkedési terv kidolgozására kötelezte, továbbá bírságot szabott ki. A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály tovább folytatja a vizsgálatot a szag forrásának teljes körű feltárása érdekében – tudtuk meg a Somogy Vármegyei Kormányhivatalnak feltett kérdéseinkre érkezett válaszból.

Borítóképünk illusztráció!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában