Antigoné a szolnoki Szín-Mű-Helyben: végre egy érthető antik görög dráma!

Nem titkolom, kamaszkorom kötelező olvasataiban az antik drámák felértek egy ógörög tragédia antihősének végzetes sorsával. Már ha csak kinyitottam egy ókori istenekről szóló könyvet, máris úgy éreztem magam, mintha az egyszemű küklopsz élve falt volna fel. Most azonban, hogy vénülgető fejemmel megnéztem a Szín-Mű-Helyben a „szolnoki” Antigonét, egyszerűen nem ötlött fel bennem, hogy egy klasszikusra ültem be, mint inkább az, hogy egy modern felfogású ifjúsági darabot élvezek.

Tudtommal néhány éve már nem kötelező, talán már nem is ajánlott olvasmány a középiskolásoknak Szophoklész Antigonéja – megkövetem a szakminisztériumot, ha ez nem ekképp lenne.

A közelmúltban viszont én olyan csodát láttam, amit akár ajánlva, de talán kötelezve is megnézetnék a tinédzserkorú diákokkal is.

Tulajdonképpen ez történt a minap is, amikor középiskolások gyűrűjében tekintettem meg a Szigligeti kamarájában az Antigonét. A görög mitológia és mondavilág egyes fejezetének megértéséhez az egész mítoszkört kellene értenünk. Kiismerni magunkat a többistenhit kultuszaiban, kibogozni a hellén történelem „műthoszainak” vérfertőző családi kapcsolatait, átlátni a történetek bölcsességein, ármányain, cselszövésein, törvényein, hatalmi játszmáin, szóratott átkain, beteljesült jóslatain.

Ha pedig már betéve tudjuk a csavaros észjárású ógörög mondakört, nem fog bennünket meglepetésként érni, hogy Antigoné anyja egyben a nagyanyja is, vagy hogy a hely, hol az antik dráma játszódik, maga a szophoklészi pszichothriller thébai tébolydája, ahol testvérek egymást gyilkolják, de az önkezűleg elkövetett halál is bőséggel arat.

A fiatalok manapság falják a horrorfilmeket, és ha nem vetítővásznon, tévéképernyőn, monitoron vagy mobilon keresztül kívánnának megrémülni az ember emberfeletti gonoszságaitól, akkor javaslom nekik e kisszínpadi tragédia személyes megtekintését.

A vérpezsdítő nézői élmény elsősorban azonban nem a vérfagyasztó tartalmi elemekben rejtezik. A hallottak értelmezéséből megtudhatjuk a végzetes dráma történeti előzményeit, és az is világossá válik, hogy a kreóni hatalom felül kívánja írni az élet és az istenségek íratlan törvényeit. Kirajzolódik a gyarló emberi zsarnokság mindenre tekintet nélküli veszedelme is.

Bebizonyosodik azonban, hogy a Mindenhatóval nem lehet packázni, a Teremtő, esetünkben Zeusz lesújt az akaratával a szembeszegülőkre.

Hajdú László rendező és Márkó Eszter dramaturg különösebben nem tér el Szophoklész Jánosy István által ógörögből fordított eredeti szövegezésétől, az Ondraschek Pétertől megtervezett díszletek és jelmezek azonban mégis maivá teszik az előadást. Mindehhez Lovas Gábor zenei szerkesztését illendő megdicsérni, mely ugyancsak megfelel korunk ifjúsága ízlésének.

A darabot Antigoné és Kreón szembenállása mozgatja. A két főalak, a két, jelmezükben kimagaslóan remeklő Molnár, Nikolett és László a saját szerepükben az igazukból atomnyit sem engedő figurák, a köztük álló ütközőpontot, a temetetlen Polüneikészt csak a darab elején, a Szín-Mű-Hely előterében induló előadás felvezetőjében, a testvérével kardozó gyermekként látjuk.

Az antik drámákban elmaradhatatlan kórus itt „kétkaros” háttérzönge. Pertics Villő és Posgai Márton – utóbbi fiatal színész hanghordozása cseppet még gyermekded – ügyesen kísérik és magyarázzák a történéseket.

Polgár Kristóf Haimonja, Gombos Judit Eurüdikéje, Ónodi Gábor őre és Tárnai Attila hírnöke különböző jellemrajzokkal hatásos elemei a darabnak. Közülük Polgár a határozott szándékú atyját eleinte bálványozó, majdan annak önkényuralmi hitványságában csalódott, de szilárd lelkületű fiú, Ónodi pedig a fejvesztéstől tartó, a zsarnoksággal megalkuvó, szórakoztató kisember-szolga bőrében mutat maradandóbbat.

Karczag Ferenc vak jósa, Teiresziász lehetne érthetőbb, ám a javasember elesettségét a kiemelkedő színművész sajnálatosan hitelesen adja elő.

Szophoklész szín-mű-helyes Antigonéja kiváló színpadi változata a nehezebb szövegértelmezésű könyvműnek.

Mondanivalója aktuális, a törvényszerűségekbe való esztelen emberi beavatkozások miatt örök érvényű, friss és lendületes, élvezetesen szépirodalmi, (közép)iskolaérett ifjúsági matiné, mely nagyszínpadon is megállná a helyét, és kivívná a korosabb korosztály hangos elismerését is.