Galériával

2022.05.21. 19:55

Lelki tanácsadással is várták a sérült gyermekeket nevelő édesanyákat Szolnokon

Második alkalommal rendezték meg szombaton a Hős anyák elnevezésű rendezvényt, melynek a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ adott otthont. Az esemény célja, hogy a sérült gyermeküket nevelő édesanyák kikapcsolódhassanak a mindennapok körforgásából, és egy teljes napig önmagukra fókuszálhassanak.

Köllő Judit

Fotó: Nagy Balázs

Idén nem csak szépészeti tevékenységekkel lepték meg a sérült gyermeküket nevelő édesanyákat, hiszen lelki segítségnyújtást is igénybe vehettek a rendezvényen. A Hős anyák elnevezésű programon számos szolnoki vállalkozó önkéntes céllal segédkezett, hogy varázslatossá tegye az édesanyák hétvégéjét. A megmozdulást Kiss Ágnes álmodta meg több mint két évvel ezelőtt.

2020-ban számos embernek köszönhetően kijutottunk kisfiammal Németországba egy igen fontos kezelése

– mesélte hírportálunknak Kiss Ágnes, a Hős anyák esemény ötletgazdája. 

– A vírus miatti időszakban csak egymagam mehettem Attilával a kezelésekre. Az itt eltöltött idő alatt jöttem rá igazán, hogy milyen nehéz lehet egy hasonló sorsú édesanyának. Ezért azt a célt tűztem ki magam elé, hogy támogatást és segítséget szeretnék nyújtani a hasonló helyzetben élő édesanyáknak. Így tavaly sor került egy Hős anyák elnevezésű rendezvényre, ahol számos anyuka otthon hagyva a tennivalókat, kikapcsolódhatott és magára fókuszálhatott.

Az egész napos program célja nem csak a külső megszépülésben rejlik, hanem a lelki problémák és gátlások feloldásában is, melyről számos szakértő gondoskodott az eseményen.

A tavalyi programtól eltérően most lelki tanácsadással is foglalkozunk

– taglalta Kiss Ágnes. 

– Számos igazán hozzáértő szakemberrel dolgozunk közösen, akik a külső megszépülés mellett a lelki egyensúllyal is foglalkoznak. Hiszen ahhoz, hogy megfelelő mértékben szeretetet és odafigyelést tudjunk adni gyermekünknek, elsőként magunkat kell összerakni. Egy sérült gyermek mindennapjai igazán sok logisztikát, napi programot és trenírozást igényel, ami kifejezetten fárasztó is tud lenni, ezért a program nem csak a külsővel, hanem a belső értékekkel is foglalkozik.

Viszló Edina, a Veszprémtől délkeletre található Szentkirályszabadjáról érkezett programra.

Két gyermekem van, egy 19 éves lányom, illetve egy 7 éves fiam, Nimród aki oxigénhiánnyal és agyvérzéssel érkezett a világra

– taglalta Viszló Edina. 

– Nagyon sok hasonló sorsú édesanyát ismertem meg a fejlesztések alatt. Eleinte nem éreztem szükségét annak, hogy részt vegyek a programon, azonban később mégis így döntöttem. Sajnos a mindennapokban nagyon ritkán jut időm magamra, ezért gondoltam, hogy a kellemest a hasznossal egybekötve, eljövök Szolnokra. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen igazán sok támogatást kapok a családomtól, most is a férjem vigyáz a gyerekekre, így nyugodt szívvel lehetek ezen az eseményen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában