Egyre vadabb ötletek

2022.06.30. 08:25

Karácsonyék kiszorítanák az autósokat Budapestről, és behoznák a birkákat

A főváros baloldali vezetése mellett már a főtájépítész is az autósok kiszorítását sürgeti. Bardóczi Sándor ezen kívül a szemléletformálás részeként azt is felvetette, hogy az egyik francia nagyváros mintájára birkalegelőket lehetne létesíteni a lakótelepeken. De nem csak az autósok ellen zajlik Brüsszelből irányított hadjárat, a budapesti emberek energiafogyasztását is csökkentené a fővárosi vezetés. A Mediaworks Hírcentrumának Karácsony Gergely ugyan próbálta tagadni, hogy változások lesznek a közszolgáltatásokban, de kedden még arról beszélt az ATV-ben, hogy ha 20 fokon fűtenék a lakásokat, akkor sokat lehetne megtakarítani.

Összehangolt támadást indított a főváros baloldali vezetése az autósok ellen, eddig a főpolgármester és helyettesei, újabban pedig a főtájépítész beszélt arról, hogy 

ki kell szorítani a gépjárműveket Budapestről. 

Bardóczi Sándor a 24.hu baloldali portálnak adott interjúban olyan hajmeresztő ötlettel is előállt, hogy a lakótelepeken birkalegelőket lehetne létesíteni. Karácsony Gergely főtájépítésze a nagyvárosi emberek szemléletformálásának fontosságát egy külföldi példával igyekezett megvilágítani: 

Budapesten gyilkos vita megy a pesti alsó rakpart autómentesítéséről, míg például Lyon ezen húsz éve túlesett, az emberek birtokba vették a partot, a lakótelepeken pedig birkákkal legeltetnek. Elképzeli ugyanezt Budapesten? 

A néhány praktikus problémát felvető kérdésre Bardóczi azt válaszolta, hogy a francia városban úgy oldották meg a lakótelepi legeltetés és a gyerekek játszóterének összehangolását, hogy „nem viszik a birkákat a homokozóba", valamint villanypásztorok és igaziak is őrzik az állatokat. Arra már nem tértek ki, hogy 

Budapesten vajon melyik lakótelepen van legelésre alkalmas terület és egyáltalán miért éppen a főváros sűrűn lakott részein kellene birkákat tenyészteni, miközben rengeteg parlagon fekvő zöldterület van az országban.

Később az interjúban örömmel fejtegette a főtájépítész, hogy vannak biztató jelek a fővárosiak szemléletének formálódásában. Bardóczi úgy fogalmazott: „szerencsére Budapesten is megindult az emlegetett fejben átállás. Egyre többen jönnek rá, hogy nem muszáj autózni, váltanak tömegközlekedésre, nő a bringások és a gyalogosok száma. A következő lépés, hogy az emberek közelebb költöznek a munkahelyükhöz, ami előbb-utóbb a városszerkezetre is kihat. Az összes nyugati nagyváros szorítja ki az autókat. Budapesten sincs más út."

Ez teljesen egyértelmű üzenet, ami illeszkedik Karácsony Gergely főpolgármester és stábja elmúlt két és fél éves - brüsszeli utasításra végrehajtott - autósok elleni hadjáratába. Emlékezetes, hogy a főpolgármester többször kijelentette, hogy a városból fokozatosan ki kell szorítani az autókat, a dugókra panaszkodóknak pedig azt üzente, hogy „szálljanak ki a kocsiból és menjenek gyalog." Közben a főpolgármester a gyorsabb haladás érdekében mégis hivatali autót használ, és előszeretettel használja a buszsávot is, több alkalommal videón rögzítették, amint Karácsony Gergely szolgálati gépjárműve elsuhan a buszoknak fenntartott sávban.

Az autósok és a forgalmas utak mentén lakók életét megkeserítő döntés volt az is, amikor 

hasraütésszerűen, észszerűtlenül felfestettek kerékpársávokat, ellehetetlenítve a közlekedést, fokozva a környezetet is terhelő dugókat.

Az elmúlt hetekben is sorjáztak azok a nyilatkozatok, amelyekben a baloldali városvezetés az autósok korlátozását és az energiafogyasztás csökkentését sürgették. Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes a közelmúltban jelentette be, hogy Budapest csatlakozik a Városok energiatakarékossági sprintje elnevezésű brüsszeli kezdeményezéshez. Az európai uniós indítványban egyebek mellett autómentes övezetek és napok szerepelnek, de Tüttő arra is felszólította a budapestieket, hogy a takarékosság jegyében a kevesebb autózás mellett fogják vissza az otthonaik energiahasználatát.

Hasonló elvárásokat fogalmazott meg a fővárosi lakosoknak Karácsony Gergely főpolgármester másik két helyettese is. A DK-s Bősz Anett az ATV Start című műsorában az autós közlekedés háttérbe szorítását nevezte kívánatosnak, míg a Momentum politikusa, Kerpel-Fronius Gábor szintén az ATV-ben a dugódíj bevezetését vetette fel. Azt ugyan elismerte, hogy ennek jelenleg törvényi akadálya van, miután április 3-án a baloldal óriásit bukott, a változtatás nem rajtuk múlik. Ezzel együtt mi szeretnénk erről beszélni a ciklus végéig – fűzte hozzá.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt Karácsony Gergely a Mediaworks-Hírcentrum kérdésére azt állította, hogy nem lesz változás a közszolgáltatásokban, sőt az erre irányuló kérdést ostobaságnak nevezte. A főpolgármester azonban egy nappal korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában elszólta magát a távfűtésre vonatkozó tervekről, mondván: 

ha 20 fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani.

Ez azt jelenti, hogy a főváros baloldali vezetése nemcsak a hivatalokban, hanem a Főtáv 240 ezer fővárosi fogyasztójánál is érvényesíteni akarja télen a fűtéscsökkentést. Mindez része lenne a már említett brüsszeli kezdeményezésben megfogalmazott vállalásoknak, a Városok energiatakarékossági sprintje elnevezésű projektnek.

Borítókép: Karácsony Gergely/Peter Kohalmi / AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában