Vádemelés

2022.08.11. 16:44

Százhuszonnyolc késszúrással végzett feleségével egy jászladányi férfi - Videóval

Brutális kegyetlenséggel végzett nejével egy huszonkét éves jászladányi férfi, tizenöt év fegyházat kaphat tettéért.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy huszonkét éves jászladányi férfivel szemben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A fiatalember veszekedésük során, egy késsel mintegy százhuszonnyolc(!) alkalommal megszúrta a feleségét. A nő a helyszínen az életét vesztette – tájékoztatta hírportálunkat az ügy brutális részleteiről dr. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A vádirat szerint a férfi és felesége tavaly december harmincadikán délelőtt, jászladányi családi házuk egyik, kizárólag általuk használt szobájában szerelemféltésből eredően órákon át veszekedtek, a vita már előző este elkezdődött.

A vádlott nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet, és egy, a szobában egyébként is szokásosan tartott konyhakést a kezébe véve a felesége felé nyújtotta azt, és azt mondta neki, hogy a felesége ölje meg őt, vagy ő fogja megölni a feleségét. A nő a kést a férfi kezéből elvette és a földre dobta...

A férfi ekkor felvette a kést, és a nőt közepes-nagy erővel a nyakán, testének elülső-felső részén, majd a hátán összesen százhuszonnyolc(!)  alkalommal megszúrta.

A férfi ezután a felesége holttestét a szobában lévő franciaágy ágyneműtartójába rejtette, a saját felsőruházatát lecserélte, a ruhákat, valamint a kést a szobában lévő, használaton kívüli kályhába rejtette.

Lezárta a szoba ajtaját, és a házban tartózkodó édesanyját arra kérte, hogy hagyja a feleségét pihenni, mert alszik, ő maga pedig elment otthonról.

A nő halála a számos késszúrás okozta sérülések keletkezése után huszonöt-harminc perc elteltével következett be, mely idő alatt a nő sérülések száma miatt különösen nagy szenvedést, gyötrelmet élt át.

Az ügyészség a vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben – amennyiben a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismeri – tizenöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Törvényszék dönt, a vádlott letartóztatásban várja a bíróság döntését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában