Shihan Furkó Kálmán

2022.08.12. 13:55

Emlékművet kap Szolnokon a tavaly elhunyt magyar szamuráj

A nagyszerű szolnoki katona- és sportember emlékére a Széchenyi városrészben található dojo előtti téren hoznak létre emlékparkot.

Mészáros Géza

Tavaly nyári búcsúztatóján sokan lerótták kegyeletüket Shihan Furkó Kálmán emléke előtt, most pedig egy emlékmű készül a tiszteletére

Fotó: Mészáros János

„Sziklát a sziklának” jelmondattal vezérelt, a 2018-ban Szentesen emelt alkotáshoz hasonló, feketegránit táblákkal felszerelt emlékművet állítanak idén ősszel Szolnokon a legendává lett nyolcadik danos mester, a magyar kyokushin karate alapítója, a Magyar Honvédség volt mélységi felderítő tisztje, nyugállományú ezredese, a tavaly augusztus harmadikán hetvennégy esztendős korában elhunyt Shihan Furkó Kálmán tiszteletére.

Mint azt Shihan Brezovai Sándor, a kezdeményezés elindítója hírportálunknak elmondta, a nagyszerű szolnoki katona- és sportember emlékére a Széchenyi városrészben található dojo előtti téren – a város támogatásával – szeretnének emlékparkot létrehozni, ahol a szeptember tizedikén megrendezendő 37. Szolnok Kupa – I. Shihan Furkó Kálmán emlékversenyt megelőzően szeretnék az emlékművet ünnepélyes keretek között felavatni és átadni.

Az emlékmű előkészületi munkáit és alapozását már el is kezdték csütörtökön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában