Múltidéző

2022.08.17. 06:55

„A nagy ínség” – annak idején is pusztított már rettenetes aszály a Jászkunságban

Vörös István – a szolnoki Verseghy Gimnázium egykori tudós tanára – írta a „Rajzok Szolnok város múltjából” című munkájában az alábbi „tényállást”. Az 1863-as éhínség idején több gazdaember összefogott, és maguk húzták a város akkor már egyetlen szárazmalmának forgókerekét, mivel a vonó állatok erejét kímélni akarták.

Szikszai Mihály főlevéltáros

Óriási szárazság tombolt 1863-ban Illusztrációfotó/Németh András Péter

Mi volt ez a rettenetes év, mely az egész országot megmozgatta? Ugyanis nem csak Szolnok, de az egész Alföld szenvedett tőle. Ahhoz, hogy megragadjon az emberek emlékezetében, a korabeli sajtó és a korszak kiemelkedő írója, Jókai Mór is hozzájárult. Mégpedig a „Szerelem bolondjai” című regényében, ahol a kunsági táj siralmas képét írja le 1863-ból: 

„...Nem volt már semmi zöld távol és közel. Hol rétek és kaszálók voltak valaha, ott egy halott sárga abrosz volt kiterítve, melyen az éhínség még morzsát sem hagyott. (…) És az eső azért csak nem esett. Rekkenő nyár uralkodott, egész trópikus hőségével. Amennyire a szem ellátott, nem volt már egyéb, mint egy sivatag képe: egy porrá vált éden, melynek fekete hamvát a forgószél végig táncoltatta a síkon, por oszlopokkal ostromolva a kérlelhetetlen eget, melyen madár sem jár egyéb, csak keselyű, hullák vendége…”

De vajon mi vezetett az 1863- as rettenetes évhez? A leírások szerint már az 1861-es és 1862-es évek is a száraz esztendőkhöz sorolandók. 1862- ben az őszi vetést sem lehetett a földbe tenni, a következő télen nem esett hó, 1863-ban már tavasszal is kevés volt a csapadék, ezt követte a szélsőséges aszály és a szokatlanul magas hőmérséklet. 

Budán háromszázötvenhét milliméter csapadék hullott, ám megyénkben márciustól szeptemberig szinte semmi. 

A kisújszállásiak így mondták el panaszukat a Pesti Napló tudósítójának: 

„...Január tizennyolcadika óta egy csepp sem esett, a roppant szelek a határt a legfinomabb fekete porral vastagon bevonták…” 

A terméseredmények is katasztrofálisak voltak – főként a nagykun területen. 

Megtermett vagy huszonegyezer mázsa búza, holott legalább nyolcvannyolcezerre lett volna szükség. Ez alig egynegyede a kívánt mennyiségnek... 

Ditz Henrik 1874-es „A magyar mezőgazdaság kritikai elemzése” című munkájában szemléletesen írja le a nyomort: „Az emberek füvet, a sertések húst esznek. Azok is, ezek is só nélkül. Ami megehető zöldet talál a szegény nép, összeszedi és ételnek megfőzi, az elhullott lovak hulláin pedig sertések lakmároznak (…) A zöldség ritka és méregdrága. Egy dinnye s egy ló egy áru, ez is az is huszonöt garas.”

A korgó gyomor most is rávette az embereket a szükségételek készítésére. Sásból készítettek lepényt, tölgyfakéregből pedig lisztet, de ez sem mehetett a végtelenségig. 

Megszaporodott a koldusok száma, ami pedig még súlyosabb probléma volt, hogy néhány helyen már lázongás ütötte fel a fejét. 

A bajok orvoslására a kormányzat létrehozta az ínségügyi bizottmányokat. A Jászság és a Nagykunság ínséges ügyeinek intézésére 1863 júliusában megalakult a Jászkun Kerületi Központi Inségügyi Bizottmány Jászberényben. Elnöke a Jászkun Kerület főkapitánya, Jankovich György lett. Feladatkörét dióhéjban úgy fogalmazhatjuk meg, az „éhinség” csökkentésére irányuló törekvések, adományok koordinálása. Ezenkívül volt még egy fontos feladata: a különböző közmunkák szervezése. Elég, ha csak megemlítjük, a Hatvan–Szolnok vasútvonal építése is előkerült a bizottmány ülésein. Igaz, akkor a tervekből nem lett semmi, és még egy évtizedet kellett várni, amíg a vasparipa átszáguldott a jászsági földeken...

Ami pedig az aszályt illeti: szerencsére 1863 őszén megérkeztek a felhők, melyekből bőséges eső öntözte a szomjas földeket. Az Inségügyi Bizottmány az 1864 tavaszán befolyt segélyek szétosztását még elvégezte, majd megszűnt. A nagy ínség emléke azonban meghatározó maradt nemcsak megyénk, hanem az ország történetében is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában