Jászberény

2022.10.03. 13:55

A történtek után bocsánatkérésre és lemondásra szólították fel az alpolgármestert

Pócs János országgyűlési képviselő és dr. Gedei József DK-s önkormányzati képviselő bocsánatkérésre és lemondásra szólította fel Balogh Bélát, Jászberény alpolgármesterét egy minapi, az Alzheimer kóros embereket sértő megjegyzései miatt. Az alpolgármester jelezte, később kíván reagálni az ügyre.

Illés Anita

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Történt, hogy a szeptember 28-án tartott közmeghallgatáson Tamás Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője hozzászólásában kampányígéreteivel szembesítette a városvezetést. 

– Azt ígérték, hogy az Electroluxot visszahelyezik régi dicsfényébe és az emberek nem lesznek munkanélküliek. De ez nem történt meg – mutatott rá. 

Erre reagálva Balogh Béla a következőket mondta: múlt héten volt az Alzheimer világnap, „de nem láttalak ott Zoli, kék szalagot, vagy lilát kellett volna viselned.” 

– Korábban Szijjártó Péter hat pontos akciótervben sorolta fel, milyen kormányzati intézkedésekkel segítik, hogy az Electrolux telephelyén vállalkozások működjenek, de ebből egy sem valósult meg – tette hozzá.  

– Ízléstelen, helytelen, emberi méltóságot sértő volt az a „tréfálkozás”, amelyet Balogh Béla alpolgármester a jászberényi közmeghallgatáson mondott, képviselőtársát Alzheimer kórósnak titulálva – írta közösségi oldalán dr. Gedei József. 

A képviselő úgy véli, Balogh Béla lealacsonyítóan kezelte és kinevette beteg embertársait, Budai Lóránt polgármesternek pedig ülésvezetőként ehhez egy szava sem volt, jót nevetett alpolgármestere szavain. 

A Demokratikus Koalíció politikusa nyilvánosan elhatárolódott a két városvezető nézeteitől, szavaitól és felszólította Balogh Bélát, hogy kérjen elnézését embertársaitól és mondjon le mandátumáról, mert nem méltó tisztségének ellátására. Pócs János országgyűlési képviselő a közösségi oldalán közzétett videóban hangsúlyozta: a történtek után Balog Béla alpolgármester és Budai Lóránt polgármester nem kért bocsánatot az Alzheimer kórós emberektől. Felszólította a városvezetőket, hogy politikai acsarkodásukhoz más emberek betegségét ne tekintsék játékszernek. 

Az érintett emberektől kérjenek bocsánatot vagy mondjanak le, mert nem méltók a Jászság fővárosában az alpolgármesteri és polgármesteri pozícióhoz

– nyomatékosította a honatya.  

Hírportálunk az üggyel kapcsolatban megkereste Balogh Béla alpolgármestert, aki elmondta, később kíván reagálni a történtekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában