Nyomozás

2022.10.07. 06:55

Elképesztő fordulatot vett a Titanic cibaki túlélőinek története

Régóta foglalkoztatja a közvéleményt a Titanic elsüllyedését túlélő cibakházi házaspár esete. A szóbeszéd szerint Weress Zoltán és Baghy Irma hazatért az 1912. áprilisi katasztrófa után. Sárai Kitti, a Cibaki Hírek Online újságírója utánajárt az eseményeknek, s ekkor egészen váratlan fordulatot vett a történet.

P. Pusztai Nóra

Sárai Kitti az egykori szülőotthon épületét mutatja, ahol a Weress házaspár élt

Fotó: P. Pusztai Nóra

A nagyközség lakói között gyakori beszédtéma a Titanic katasztrófáját túlélő Weress házaspár története. Időről időre újra felelevenedik, hogy két cibakházi is túlélhette a luxus óceánjáró tragédiáját. Eddig csak újságcikkekre, illetve internetes forrásokra hagyatkoztak azok, akik a legenda nyomába eredtek. A leghitelesebbnek mind közül dr. Kertész Dénes: Gondolatok a Titanicról című írása tűnt, ahol a házaspár mentőcsónakba szállásának történetét is elmesélte.

– Nagyon kevés írásos nyoma maradt az esetnek. Az már a kutatás elején biztos volt, hogy Weress Zoltán és felesége, Baghy Irma 1952 tavaszán költöztek Budapestről Cibakházára. Az is kiderült róluk, hogy szerettek utazni, ám egyre több forrás kételkedett abban, hogy valóban a Titanic utasai lettek volna. A hivatalos utaslistán ugyanis nem szerepeltek – foglalta össze a kutatás elején begyűjtött információkat Sárai Kitti, a Cibaki Hírek Online újságírója.

Szeretett volna tehát utánajárni, mi az igazság, így a házaspár otthonának vélt „Titanic házra” keresztelt ingatlan tulajdonjogával kezdte. 

– Az egyik néhai tulajdonos lányát személyesen kerestem fel. Elmesélte, hogy nézett ki a ház. Ő arról is tudott, hogy Weressék ott éltek, de emlékei szerint csak az egyik szobában laktak. Vélhetően nem voltak tulajdonosok, ezért nem került fel a nevük a földhivatali dokumentumokra. A hölgy adásvételi szerződéseket vett elő, megmutatta a kiszedett ajtót és kerítéslécet, amit azóta is emlékként őriz – összegezte az első lépések utáni információkat.

Kitti felkutatta a házaspár szolnoki sírját is. Mivel gondozatlannak tűnt, úgy vélte, már nem élnek vagy nagyon idősek a rokonok, leszármazottak. Ekkor megakadni látszott a nyomozás, ám az eredményeket összegző cikk felkerült Cibakháza honlapjára, s ekkor fordulatot vett a különleges nyomozás. 

– Egy olvasónk jelentkezett, hogy levelek és dokumentumok bizonyítják: Weressék nem az 1912-ben elsüllyedt Titanicon utaztak. Átnéztem a leveleket, tüzetesen megvizsgáltam az évszámokat. Weress Zoltán nagyon sok levelet írt, az egyik barátjának jegyezte le a történetet, miszerint egy hajón – talán a Monte Cervantesen– utazhattak a ‘30-as években, ami nekiütközött egy sziklának. Utánanéztem a hajónak, melynek a beceneve The Titanic of the South volt, valószínűleg így köthették össze a két történetet, így vált a cibaki házaspár a nagy katasztrófa túlélőjévé – számolt be az eredményekről Kitti.

A történet tehát több szálon indult, apró lépésekkel lehetett a kirakós darabjait összeilleszteni.

Nagyon izgatott voltam a munka során, mindig örültem, amikor egy lépéssel előrébb tudtunk jutni. Némi kétely azért még maradt bennem, de az már biztos, hogy nem az 1912-ben elsüllyedt Titanic utasai voltak Weressék

 – szögezte le. 

Az ötvenes években kerültek Cibakházára

A kitelepítéskor a Weress házaspár budai és balatonfüredi villáját államosították, majd a Baghy család grófi birtokát (Bagimajor) figyelembe véve költöztek Cibakházára. Időközben az is kiderült, hogy a régi szülőotthon épületében is laktak.

– A hozzánk eljuttatott levelezésből az is biztosnak látszik, hogy akkoriban heten laktak a volt szülőotthonban. Baghy Irma rokonai, családi levelekben írtak arról, hogy a házaspár is ott élt, onnan kerültek át az általunk csak  „Titanic-házként” nevezett ingatlanba – mesélte Sárai Kitti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában