Bűntett

2022.12.02. 17:34

Akár börtönt is kaphat a szolnoki Zagyva-híd rongálója

Egyelőre még mindig nem tudni, hogy pontosan mekkora kár keletkezett a Pityó úti Zagyva-hídban melyet hétfő éjjel rongáltak meg ismeretlen tettesek, az önkormányzat jelenleg a kivitelezői árajánlatokat várja. A rendőrség közben eljárást indított az ügyben rongálás miatt, amiért akár börtön is járhat.

Molnár-Révész Erika

.

Fotó: Nagy Balázs

Mint azt korábban megírtuk, több lámpatestet kitörtek, illetve megrongáltak ismeretlen tettesen keddre virradóra a Zagyva fölött átívelő Pityó úti gyaloghídon, jelentős károkat okozva ezzel a világítási rendszerében – erről Fejér Andor alpolgármester számolt be elsőként, a város közösségi oldalán. Mint elmondta, több lámpa meglazult, három pedig ki is szakadt a híd tartószerkezetéből, ezért a károk helyreállítása óriási költséget jelent majd. 

Az önkormányzat már feljelentést tett a rendőrségen, és egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni a vandálokat. A rendőrség rongálás miatt megkezdte a nyomozást az ügyben, és mint azt András Hunor Leheltől, a Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, már a kisebb kárt okozó rongálás is egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

Hogy pontosan mekkora a kár, egyelőre nem tudni. Az önkormányzat számításai szerint több millió forintba kerülhet a helyreállítás, de, mint azt Pókász Endre a városháza sajtószóvivője elmondta, már bekérték a kivitelezőktől az árajánlatokat, jelenleg ezeket várják, csak ezután derül majd ki a pusztítás mértéke, és a pontos összeg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában